Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1-2. szám - A nemzetközi bíráskodás a genfi jegyzőkönyvig

34 BÁRÓ WLASSICS GYULA körben akarták az ő pacifizmusukat, az ő örök békéjüket megvalósítani. így Dante a «De Monarchiái) című munkájában a római császárság istentől való rendeltetésében látta megoldandónak a világszövetséget, Dubois a. f rancia hatalmi túlsúly célzatával készítette az ő «örök béke» tervét. Abbé de Saint Pierre az európai keresztény államok békeszövetségének tervezetét készítette el. Egészen más az eszmekör a XIX. században. Ez a nemzetközi bíráskodás föllendülő korszaka. Irányadó vezérlőgondolat itt már az államok souverainitása és jogegyenlőségén kiépítendő nemzetközi jog. Sőt a XVIII. század végén is már Kant híres munkájában «Zum ewigen Frieden» ennek az eszmekörnek ad kifejezést. A XIX. században egymást érik a kongresszusok, a tudományos társulatok gyűlései, hol behatóan foglalkoztak a nemzetközi döntőbíróságsral. A sok közül csak az «Institut de droit international»-ra mutatok, melynek Lammasch szerint is az elévülhetlen érdeme, hogy ennek az érdemes testületnek már 1875-ben a Hágában tartott második konferenciája világosan kimutatta, hogy az államok souverainitása érintése nélkül meg lehet valósítani a nemzetközi bíráskodást. A souverainitás aggodalmas féltése tehát teljesen indokolatlan. Nagy lendületet ad a nemzetközi választott bíráskodás fejlődésének az «Union interparlamentaire» mely különösen az állandó nemzetközi bíróság szervezetének eszméjét tette propagandája tárgyává, de egyúttal érdemes előkészítő munkálatot fejtett ki a nemzetközi bíróság előtti peres eljárás kiépítésében is. A gyakorlati élet mindinkább sűrűbben vette igénybe egyes fontos esetekben is a nemzetközi bíráskodást. A választott bíráskodás népszerű intézménnyé lett az amerikai államokban. Az amerikai köztudat elemévé vált, hogy Amerika tulajdonképpen a mai nemzetközi bíráskodás szülőhelye. Annyi bizonyos, hogy Amerika már akkor hivatalos keretű kongresszust tartott, mely e kérdéssel foglalkozott, amikor Európában inkább csak magánjellegű társulatok tűzték napirendjükre a nemzetközi bíráskodás kérdéseit. Erre például idézem az első pánamerikai kongresszust (1889—1890) Washingtonban. Annak a tizenhárom amerikai államnak, melyek először léptek szövetségbe, az alkotmánya mondja ki, hogy az egymás közötti vitáikat bírói úton intézzék el. Ok tehát — mondja Scott is — alkotmányukból tanulták meg a viták elintézésének ezt a helyes módját, melynek alkalmazását a külfölddel szemben is ők amerikaiak mintegy alkotmányos kötelességüknek tartják.