Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 1-2. szám - Gazdaságos joggyakorlás
GAZDASÁGOS JOGGYAKORLÁS. Ez ugyan a szerződési hűség és a forgalmi szerződések, kötelező erejének a válság tartamára való félretolása. De a szükség és erkölcsi kategorikus imperatívusok nyomása alatt keletkezett félretolása, amelynek beismerése alól most már nem igen térhetünk ki. És pedig annál kevésbé, mert csak ily őszinte szövegezés vezet el ahhoz a további kérdéshez, vájjon az állandó értékű jog válság alatti ily elkötelezése tilos-e, avagy naturális kötelmet szül-e ? Erre vonatkozó bírói határozatainkból sem az egyik, sem a másik felfogást sem merném kiolvasni. Az elsőt kizárja, hogy a bíróságok az elkötelezett jog értékállandóságát hivatalból nem vizsgálják,23 amire pedig az ily elkötelezés tilos voltánál szükség volna.24 De kizárja az a szemmellátható tény is, hogy az ily ügyletek a bíróságok elé nem kerülő esetekben valorizációval vagy anélkül számtalanszor teljesedésbe mennek annak dacára is, hogy a válság alatti új jogszabályok, az ehhez szükséges ügyletek alakszerűségére vonatkozók,25 a hatósági jóváhagyásra vonatkozók26 és így tovább ezt sokszor nagyon megnehezítik. Viszont annak, hogy az állandó értékű jognak visszterhes, változó értékű jog fejében való elkötelezését a válság tartamára naturális kötelemnek elismerjük, az a másik szembetűnő jelenség mond ellen, hogy bíróságaink számtalan esetben27 oly ingatlan-vételi ügylet hatálytalanságát és az előbbi állapot hivatalbóli helyreállítását is mondották ki, amelyet az eladó a maga részéről ha nem is jogilag, de tényleg teljesített. Ott, ahol az eladó az érvényes alakban és tartalommal elkötelezett ingatlant, amelynek vételárát még fel nem vette, a 2> Hivatalból eddigelé csakis a restitúciók valorizálását ítélték meg bíróságaink. *» V. ö. K. 192J. P. V. 2146. Ü. L. 1924. 2. old. J. szám. «Azt, hogy valamely ügylet érvényesen jött-e létre, a bíróság hivatalból ítéli meg». 25 Az 1920 : XXXVI. tc. 77. §-a, a 4420/1918. MER. 1. §-a. 26 A mezei ingatlanokra vonatkozólag a gazdasági albizottságé, a földbirtokrendező bíróságé, a földmivelési miniszteré, stb. 27 Pl. K. 192;. P. V. 2146. Ü. L. 1924. évt. 2. oldal, j; szám stb.