Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 9-10. szám - A magánalkalmazottak szolgálati viszonyát szabályozó törvényjavaslat előadói tervezetéhez

474 Dí NIZSALOYSZKY ENDRE i^o-a alá csökkentek. A 1570-os kulcsot Swoboda a régi koronatartozások tekintetében kötött osztrák-cseh-szlovák egyezményre figyelemmel alkalmazza. Ha a terhelt ingatlant időközben visszteher mellett elidegenítették, a jelzálogos követelésnek értékéül csak az elidegenítéskori aranyértéket lehet tekinteni. Abban a kérdésben, hogy felértékelésnek van-e helye és mennyiben, a bíróság az adós gazdasági helyzetének figyelembevételével méltányos mérlegelés alapján határoz. A felértékelés az aranyérték 15°/o-át nem haladhatja meg. A felértékelt követelés eredeti rangsorát csak annyiban tartja meg, amennyiben ezáltal az a teher, amely a rangban utána bejegyzett jogokat megelőzi — aranyértékben számítva — nem lesz nagyobb, mint az utóbb bejegyzett jogok keletkezése idejében volt. A takarékbetevők javát szolgáló érdekes gondolat, hogy a követelés felértékeléséből származó vagyonértéket a takarékpénztár mint jelzálogos hitelező köteles a takarékpénztár régi hitelezői javára fordítani. Ez a gondolat a német és lengyel jogszabályokban is kifejezésre jut. Swoboda javaslatának komoly megfontolást érdemlő része az, amely a valorizált jelzálogos követelés ranghelyének kérdését oldja meg nagy körültekintéssel. A kérdés csak az, hogy a telekkönyv intézménye elbírja-e a komplikált arányosítási számításokat és hogy érdemes-e a ranghellyel kapcsolatos kérdéseket a minuciózitásig menve megoldani, amikor a valorizáció amúgy is csak i^°0-ig megy. VII. A III. Steuernotverordnung és ellentervesete. Az inflációs nyereség megadóztatásának az említett osztrák javaslatokban szereplő eszméje a német III. Steuernoiverordnungban már testet öltött. Ez a rendelet egyszersmind széles körben szabályozza a valorizációt. Az adó alapjául az az inflációs nyereség szolgál, amely a valorizáció után is az adós kezében marad. A német jogászkörökben évek óta általános volt a panasz, hogy a jelzálogos adósok jó pénzben felvett tartozásaikat a leromlott valutában kifizetve, hitelezőiket érzékenyen megkárosítják. Ennek megelőzése végett ismételten sürgették a kormányt, hogy addig is, amíg a jelzálogjogok valorizációjának kérdése a jogszabályalkotásra megérik, mondja ki, hogy a jelzálogos hitelező nem köteles a papirmárkában fizetést elfogadni. Ezt a javaslatot Düringer képviselő terjesztette a birodalmi gyűlés elé, ahol 1923 július i-én a kormány elutasító álláspontra helyezkedett.