Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 8. szám - A valorizáció mérteke

SZEMLE. érhette el a valóságos értékcsökkenés arányait. Ma már azonban «Zürich» a korona igazi világparitásával egyezik és így a «Zürich» beállítása valorizálási mérték gyanánt a teljes aranyparitást jelenti, tehát" a túlvalorizálástól félők joggal aggódhatnak. Ellenben aki visszamenőleg — a Magyar Nemzeti Jegybank életbelépte előtti időre — fogadja el Zürichet, az nyilván egyenlőtlen mértékkel valorizál, mert Zürich azon idő előtt ritkán felelt meg az aranyparitásnak. Szóval a közkeletű zürichi tabellák nem egészen megbízható mérőeszközök a valorizálás szempontjából és célszerű volna, ha a zürichi tabella helyett hivatalosan vagy mérvadó hitelességgel oly tabellák bocsáttatnának közforgalomba, melyekből az igazi aranyparitások az elmúlt évek minden időpontjára kiolvashatók volnának. Az ilyen tabellák volnának azután a maximális valorizálás alapjai. Ám a jogszolgáltatás lényeges kérdése épp az, hogy akár Zürich, akár az igazi aranyparitás az alap, mi legyen a helyes valorizálás mérve ezen maximális alaphoz képest. A kérdés felette kényes és a megoldás végtelenül nehéz. Még az elvek se alakultak ki. És megoldásnak nem mondható, ha a megoldást a bíró szabad belátására vagy szabad mérlegelésére bízzuk. Honnan vegye a bíró az élettapasztalatok, az üzleti tapasztalatok, a gazdasági tapasztalatok oly végtelen tömegét ? Fix irányító elvek nélkül kell, hogy a bíró habozó és bizonytalan legyen. És még inkább: hol vegyék a mindennapi emberek a lehetőséget, hogy bíró nélkül is eligazodjanak a valorizálás mérvének kérdésében. Egy elvet azonban mindenesetre meg kellene a bírói gyakorlatnak rögzítenie már csak szemben azzal, hogy a gyakorlat eddig gyakorta szigorúan Zürich szerint valorizált: senki nem húzhat abból különös és rendkívüli előnyt, hogy adósa nem fizetett. Ilyen különös és rendkívüli előny volna az, hogy a hitelező a követelését aranyparitásra konszolidálta légyen azáltal, hogy adósának hitelezett vagy hogy adósa nem fizetett. Más szóval: nem tehető fel, hogy a hitelező aranyban őrizte volna meg a vagyonát, ha adósa fizetett volna. Vagyis: az adós nem tekinthető annak a bűvöserejű svájci vagy holland, vagy svéd, norvég, dán bankháznak, mely a hitelező pénzét aranyban konzerválta. Svájci, holland, svéd, norvég, dán bankháznak, mert a világháborúban — exotikus területektől eltekintve — csak ezen nemzetiségű bankokban konzerválódhatott volna aranyban a hitelező vagyona, mert hiszen északamerikai, angol stb. bankokban a békeszerződés elvitte volna a magyar hitelező pénzét, sőt még a semlegesországi bankokban is leikapcsolt volna az aranyból [$°/0-at a vagyonváltság. Annak