Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 1-2. szám - A pénz elértéktelenedésének jogi hatása

58 IRODALOM. nem tisztán az, hanem családjogi is, mert folytatása a nőtartási igénynek. Tehát nincs abban következetlenség, hogy a gyakorlat a vétkesség következményeit nem egyformán vonja le az özvegyi jog és a hitvestársi öröklés tekintetében. Almási könyvének az az eléggé meg nem becsülhető előnye, hogy minden egyes kijelentését vagy tételes jogforrás, vagy felsőbirósági határozat idézésével megalapozza és hogy — bár az első kötetnek nincs külön betűrendes mutatója — mégis minden nehézség nélkül és a lehető legteljesebben megtaláljuk benne mindazt, a mit ugy a tételes jog, mint a birói gyakorlat a munka megjelenéséig kinyilvánitott. Legszembetűnőbben mutatkozik ez a törvényes öröklésről szóló résznél, a mely aránylag rövid terjedelemben (250—264. 1.) nyújtja a lemenők, a felmenők, oldalrokonok, hitvestárs és szent korona öröklésének, nemkülönben és különösen az özvegyi jognak rendszeres és mindenütt a forrásokat idéző ismertetését. Annak a tanitásnak a megalapozása végett, hogy az ági örökös az örökhagyó hitelezőjével szemben csak másodsorban, a szerzeményből való behajthatlanság esetén felelős, — Almási nemcsak Grosschmidra, hanem a Kúria 939/1910. sz. elvi határozatára (Mj. Dt. IV. 90. sz.) is hivatkozik. Ámde ez a határozat azt, hogy a hagyatéki terhekért elsősorban a szerzeményi vagyon szavatol, kifejezetten csak az örökösök egymásközti jogviszonyára vonatkozva mondja ki. És nagyon kérdéses, hogy adandó esetben a gyakorlat a hitelező jogainak ily korlátozását indokoltnak fogja-e találni. A jogügyleti öröklés körében világosan és logikusan mutatja ki Almási az örökösödési eljárásról szóló 1894 : XVI. t.-cz. 72. és 82. §-aiból, a Kúria í. 3250/1917. sz. határozatából és a csődtörvény 5 2. §-ából, hogy a hagyomány dologi vagy kötelmi jellegének sokat vitatott kérdésében a magyar magánjog a dologi hatály alapján áll. Habár ismétlésekbe kell bocsátkoznom, a köteles rés^t tárgyazó fejezetnél sem hallgathatom el annak mindenre kiterjedő, a leggondosabb forrástanulmányról tanúskodó monografiaszerü tökéletességét. Kiemelem annak a kimutatását, hogy a szükségörökösnek akkor sincs dologi joga, ha a kötelesrész őt — kivételesen — természetben illeti meg. Ott, a hol Almási a köteles rész és az özvegyi jog közötti viszonyt tárgyalja, talán azt is fel kellett volna említeni, hogy a hitbér a köteles részt nem sértheti (Mj. Dt. VIII. 66. sz.). Igen értékes végül az a fejezet is, a mely az örökösök (hagyományosok stb.) és harmadik személyek közti viszonyról