Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 1-2. szám - A pénz elértéktelenedésének jogi hatása

IRODALOM. A törvényes házassági vagyonjog fejezetének igen sikerült része a vagyonelkülönitettség rendszerének és e rendszer alóli kivételeknek rövid, de szabatos és mindenütt a birói gyakorlatra támaszkodó összefoglalása. Abban igaza van Almásinak, hogy a házasság felbontása után a nőtartási igény már nem függ a hitvestársi hűség megőrzésétől; de a teljesség kedveért meg kell említeni, hogy az ott idézett kúriai határozat (Mj. Dt. XII. 95. sz.) indokolása mégis concedálja a nőtartásra érdemetlenné válást abban az esetben, ha a házasság felbontása után a nő az ő társadalmi állásához nem illő s a közerkölcsökbe ütköző botrányos életmódot folytat. A vélt házasfelek között törvénynél fogva fennálló vagyonjogi viszonyokról szóló §-ban a jóhiszemű házasfél részére — a házasságnak halál általi megszűnése esetében — törvényes öröklést biztosító 4089/1912. sz. elvi jelentőségű határozatból joggal következteti Almási, hogy a jóhiszemű házasfelet a családi vagyonjogi igények, u. m. a végleges nőtartás, törvényes hitbér és közszerzemény is megilletik, ha a házassági életközösség ezen igények esedékessé váltáig fennállott. A Kúria I. 5377/1906; sz. határozata (Mj. Dt. I. 166. sz.) az írott hitbért, jogi természeténél fogva a férj által, halála esetére, neje részére tett ajándékozásnak minősiti. Helyesen utal Almási arra, hogy a Kúria túlságos általánosítással hangsúlyozza az ajándékozásnak halálesetre szóló jellegét. Mert az ujabb gyakorlat szerint — eltérő megállapodás hiányában — az irott hitbér, épugy mint a törvényes hitbér, a házasságnak bármily módon történt megszűnése esetében esedékes, vagyis nem függ attól, hogy a nő a férjét túlélje (Kúria I. 854/1913, Mj. Dt. VIII. 66. sz.). Az öröklési jog főrészei: alapelvek, törvényes öröklés, jogügyleti öröklés, köteles rész, a jogutódok jogi helyzete egymás között és harmadik személyekkel szemben. Helyteleníti Almási azt a gyakorlatot (4750/1905*. elvi és 2649 913, Dt. IV. f. VI. 74. sz. és Mj. Dt. VIII. 141. sz,), a mely szerint, abban az esetben, ha a házasság jogerősen lel nem bontatott, a vétkes magatartás a túlélő házastárs hitvestársi öröklését meg nem szünteti. Szerinte ez ellentétben áll a Pp. 676. §-ának értelmével és azzal a másik gyakorlattal, a mely a vétkes nőt az özvegyi jogra, a házasság felbontása nélkül is, érdemetlenné teszi. Ámde e kérdésnek a hivatkozott eljárási szabálylyal való összefüggése nincs kellően megvilágítva; az özvegyi jog pedig, bár kétségtelenül öröklési természetű is, de