Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 1-2. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1922. évben

BÍRÓI GYAKORLAT 37 ménye szándékos emberölés, ugy az összes részesek cselekménye is igy volna minősítendő; ha ellenben tettes cselekménye gyilkosság, ugy azoknak a részeseknek a cselekménye, kik előre megfontolt szándék nélkül cselekedtek, csak szándékos emberölésnek volna minősítendő. Hacker érvelését megjegyzés nélkül nem hagyhatom. Szerinte ugyanis olyan esetekben, ha tettes gyilkosságban mondatik ki bűnösnek, a praemeditatio oszthatatlan személyes körülménynek volna tekintendő, a mennyiben minden egyes közreműködőre nézve külön-külön kellene vizsgálódás tárgyává tenni, hogy előre megfontoltan cselekedett-e. Ellenben megszűnne az oszthatatlanság, mikor a tettesre nézve nem állapittatik meg az előre megfontolás Megszűnne azért, mert ily esetben — Hacker nézete szerint — a többi közreműködőket sem lehetne gyilkosságban bűnösöknek kimondani, tekintet nélkül arra, hogy előremegfontoltan cselekedtek-e vagy nem. Ezt a felfogást soha magamévá tenni nem tudnám. Mert a szándék foka vagy osztható személyes körülmény, vagy nem. A magam részéről — a mint azt már több izben kifejtettem — a legteljesebb mértékben azonosítom magamat a C. gyakorlatában megnyilatkozó azzal a felfogással, mely a szándék különböző fokait az oszthatatlan személyes körülmények közé sorozza. Azonosítom magamat azzal a felfogással, mely szerint nincsen akadálya annak, hogy a felbujtó gyilkosságban mondassék ki bűnösnek, a mikor tettes csak szándékos emberölésben bűnös (B. D. VIII. 290. 1.). De ha e felfogással azonosítom is magamat, meg tudom érteni az azzal ellenkező álláspontot is. Szerény nézetem szerint azonban legkevésbé sincs létjogosultsága a közvetitő álláspontnak. Mert ha tettesi gyilkosság megállapítása esetére megengedjük, hogy a szándék különböző foka minden egyes közreműködőre nézve külön-külön tétessék vizsgálódás tárgyává, s ha igy az oszthatatlanság elvi alapját elfogadjuk: ugy következetlenség nélkül nem szorithatjuk az oszthatatlanságot arra az esetre, ha tettes gyilkosságban bűnös. Ha a súlyosabb minősítés esetében a szándék foka a közreműködők mindenikére nézve külön teendő vizsgálódás tárgyává: miért legyen a bíró ettől elzárva és miért váljék a szándék foka osztható személyes tulajdonsággá az esetben, ha a tettes cselekménye nem gyilkosságnak, de szándékos emberölésnek minősül? Sem a merev oszthatóság álláspontját, sem a közvetitő álláspontot elméletileg megindokolhatónak nem tartom. Még kevésbé tudom azonban összeegyeztetni az anyagi igazsággal, Ide vonatkozólag csak egy példát hozok fel.