Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 1-2. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1922. évben

BÍRÓI GYAKORLAT. bünösségi körülmények kísérletnél épp ugy döntő szerepet játszanak, mint befejezett bűncselekmény esetében. Ezek mérlegelésére tehát kisérlet esetében is a B. T. K. 89, és következő §-ai nyújtanak módot. Azért elméleti szempontból nem férhet szó a C. ujabb állásfoglalásához s a határozat indokolásában foglalt fejtegetések nagy tudományos becscsel birnak. Gyakorlatilag azonban e szigorú distinctio következetes alkalmazást nem nyerhet. Mert képzelhető eset, a mikor az enyhitő körülmények oly nagy számúak vagy nyomatékuak, hogy a kisérlet előrehaladottabb stádiuma mellett is indokolt a kétszeres lefokozás. Ily esetben, bármily közel jutott is a cselekvőség a befejezéshez, a bíróságok a 92. §. mellett alkalmazni fogják a 66. §-t ís. Egyébként a B. H. T. V. kötet 2. füzetébe fel van véve a C. egy elvi jelentőségű határozata i'B. J. T. LXXIV. 1--. 1. III. sz.), mely mellőzi a 66. és 92. §§. alkalmazása közötti distinctiót s e tekintetben homlokegyenest ellenkező elvi alapon áll, mint az imént idézett határozat. Az 1921. évben — tehát szintén a közelebbi múltban hozott eme határozat szerint ugyanis a 92. §. csak akkor alkalmazható, ha a 66. §. enyhitő ereje kimerült. Ebből pedig az következik, hogy ugy az objectiv, mint a subjectiv enyhitő okok a 66. §. alkalmazásánál veendők figyelembe, s a 92. §. alkalmazására csak akkor kerülhet a sor, ha a különböző enyhitő okok figyelembe vétele mellett a kétszeres lefokozás indokolt. E felfogás szerint tehát a 66. §. alapján kell oly esetben is enyhíteni a büntetést, ha a kisérleti cselekmény objective súlyos, de subjective enyhének jelentkezik. A szóbanforgó két határozatot szembeállítva, azt kell ezek szerint megállapítanunk, hogy a C. elvi felfogása ebben a kérdésben nem egységes. 7./. §. Már az 1913 —1915. évi judikatura ismertetésekor (12 —15. H), majd utóbb az 1916. évi büntetőjoggyakorlatról irt művemben (6. 1.) kimutattam, hogy a személyes tulajdonságok és körülmények kérdésében a C. gyakorlata az 1912. év óta a szándék különböző fokait az oszthatatlan személyes körülmények közé sorozza. A C. egy ujabb határozata ismét határozottan kifejezésre juttatja e felfogást, kimondván, hogy gyilkosságnál a szándék előre megfontolt volta oszthatatlan személyes körülmény B. J. T. LXXIV. 113. 1.). Ezt a határozatot megbeszélve, Hctcker Ervin jogtanár annak a nézetének ad kifejezést, hoev oly esetben, ha tettes cselek-