Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1-2. szám

2 D? MESZLÉNY ARTÚR jogegyenlőséget megvalósító, mindenki jogát biztosító állami organizmust követel." Ebben találta a czikkiró a jogállam lényegét, az e mellett való küzdelem nevében bontott zászlót. Mindenkinek, a ki a folyóirat husz éves működését figyelemmel kisérte, meg kell adnia a Jogállam-nak azt az elismerést, hogy elveihez hü maradt és küzdelme nemcsak bátor, hanem fölötte eredményes is volt. A mi nagy kérdés állami és jogéletünkben a két decennium során felmerült, mind ott találta a Jogállam-ot az első csatasorban a szabadság és a jogeszme uralmának oldalán. A tudományos anyag, a melyet kiváló munkatársai hazai jogunk jelenéből és múltjából és az összes külföldi jogok tömkelegéből kibányásztak, nem egy nagy kérdésnek a sorsára volt döntő befolyással. E folyóiratban jelentek meg Baumgarten Izidor emlékezetes újévi czikkei és S?ás^y-Schwar^ Gusztáv szellemes értekezései, köztük a jogi személy elméletéről szóló nagyszabású tanulmány, mely később német fordításban is megjelent és élénk eszmecserét keltett a német jogirodalomban. Élénken emlékszünk pl. a választójog kérdésében megjelent értekezésekre (III. évf., V. évf. 641., VII. évf. 481., VIII. évf. 27., 106. stb. és X. évf.) és főkép a Jogállam választójogi füzetére (1918 január—február), a mely e ma is a közérdeklődés előterében álló közjogi kérdés egyik legértékesebb kútforrása. Nagy gyakorlati sikerük volt a Jogállam adóügyi füzeteinek is, a melyek adóügyi politikánk fejlődésére gyakoroltak irányító befolyást. A ma ádáz küzdelmeiben is nagyérdeküek pl. a felségjogokról (II. évf. 528., III. évf. 65; II. évf. 597. és 606.), a trónöröklés rendjéről (II. évf. 469. és IV. évf. 760.), a mentelmi jogról (I. évf. 97., 770., 826.) irt tanulmányok. Nem kisebb érdeklődésre tarthatnak igényt Benedek Sándornak A főrendiház szervezeti kérdéseiről (XIX. évf. 405.) és Concha Győzőnek A főrendiházi reformjavaslatról irt tanulmányai (XX. évf. 241.). Nem volt nevezetesebb nyilvánulása jogéletünknek vagy jogalkotásunknak, a melynek alkalmából maradandó becsű adalékokkal ne találkoznánk