Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 3-4. szám - Az izgatásról. 1.[r.]

90 Dr STAUD MIKLÓS gukban foglaló —példákat. Ezernyi elitéltet találnánk a száműzöttek, gályarabok, malomtaposók, megkinzottak, várbeli rabok közt, az ólomkamarák, a Bastille és a Tower lakói között, a kiknek bűne az volt, hogy oly czélok felé igyekeztek irányítani embertársaik lelkületét, a mely czélokat a közhatalom jóvá nem hagyott. De ha az ily példák empirikus tömege eléggé meggyőző erejű nem volna ahhoz, hogy hatásuk alatt az izgatást minden társadalmi korszaknak tehát a kezdetleges koroknak is természetes velejárója szükségszerű jelenségeként elismerjük, akkor spekulativ gondolkodással is eljuthatunk a büntetett izgatás ősi múltjához. E végből induljunk ki a társadalom fogalmából. Társadalomról ott lehet szó, a hol több egyén egymással kölcsönhatásba jut.1 A kölcsönhatás azonban valamelyik egyéntől kiinduló kezdő ráhatást föltételez, a mely lehet tudatos, sőt szándékos lelki ráhatás is. Az ily lelki hatást a mindennapi élet számos lélektanilag is felismerhető, minősithető és megnevezhető alakzatban, azonfelül pedig megszámlálhatatlan pontosan föl nem ismerhető és nem osztályozható lelki jelenség alakjában és talán még többféle erőfokozatban mutat be. E lelki hatások keletkezésének magyarázatát Schütze2 abban az ösztönben látja, a mely az embert együttességre, kölcsönös megegyezésre indítja (Gemeinsamkeits- oder Ubereinstimmungstrieb). Felfogása szerint az önállótlanság, a másokkal való összetartozás érzése felébreszti az emberben a másokra támaszkodás szükségletét, a melynek kielégítése végett másokkal való egyetértésre, együttességre törekszik. Ezért közli A az ő kívánságát B-vel, a mely közléssel lelki hatás történt B-re. Ha B-ben fogékony lélekre talál, az a közlés tartalmát magáévá teszi és helyesli, a mely helyeslésnek viszont visszahatása van A-ra. A visszahatás A-nak lelki állapotát megerősíti. A kölcsönhatás következménye tehát nemcsak az, hogy B hasonló lelki állapotba jut, hanem az is, hogy A lelki tartalma megerősödik. így a helyzet a követ1 Georg Simmel: Spziologie 5.1. 2 Dr. Theodor Reinhold Schütze : Die nothwendige The ilnahme am Verbrechen, 76—77- 1.