Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1918 / 5-6. szám - A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat

IRODALOM. 441 Magyar jogi szempontból még több kifogásolni való van, a mi bizonyára arra is visszavezethető, hogy a magyar jogi irodalom fontos müvei csaknem kizárólag magyar nyelven vannak megírva, melyeket a szerző, ugy látszik, nem ismer. Sehol nem mélyed a szerző részletekbe, ezt tekintettel a könyv rövid terjedelmére, hiszen mindössze 284 lapot számlál, nem is lehet kívánni. Azonban kifogásolni lehet, hogy sok adatot közöl irók müveiből anélkül, hogy tudomást venne ellenkező nézetekről. Ilyen pl. Marczalinak a Szent korona elméletéről közölt állásfoglalása. Nagyon sok helyen adatokat közöl anélkül, hogy a reájuk, vonatkozó jogforrásra hivatkoznék, a mi pedig feltétlenül szükséges volna azok részére, a kik a tárgyba belemélyedni óhajtanának. Ebből a szempontból az irodalmi mutató is meglehetősen hiányos. Viszont sok helyen túlságos sokat akar nyújtani a szerző, a mi arra a törekvésre vezethető vissza, hogy a monarchia összes viszonyait lehetőleg megismertesse honfitársaival. Az anyag felosztásában tudományos szempontok a mondottakból kifolyólag nem vezérelhették a szerzőt. Sőt annyira megy, hogy az osztrák és magyar jogot teljesen egyenlő felosztással tárgyalja, a mit semmikép se lehet helyeselni ; hiszen Ulbrich i^, a kire a szerző ismételten hivatkozik, ezt írja Osterreichisches Staatsrecht czimü müvében : «Das System eines positiven Staatsrechtes muss der Individualitát des Staates, den es betrifft, angepasst sein». Az az egyöntetűség azonban, melyet a szerző az anyag felosztásában követ, nem nyilvánul mindig az anyag tárgyalásában is. Ismételten előfordul, hogy egyes intézményeket, melyek a monarchia mindkét államában léteznek, csak az egyik helyen tárgyal. Azt a botlást azonban, hogy az izraelitákat nemzetiségnek minősiti, mind a két részben elköveti. A közjog jogforrásainak tárgyalásánál a szokásjogról teljesen megfeledkezik, pedig ennek az osztrák közjogban is van jelentősége. Külön fejezetet szentel a szerző az egyház és állam közti viszonynak, anélkül azonban, hogy a jus placetiről megemlékeznék. Téved a szerző, mikor azt irja a könyv 199. lapján, hogy Erdély Magyarországnak ma már csak földrajzilag elkülönitett alkatrésze, mert hiszen az 1876 : XXXIII. t.-cz. olyan vármegyéket is létesített, melyek volt erdélyi és magyar részekből állanak. A könyv sok helyen hiányos és nem nyújtja a kellő adatokat. így pl. a 201. oldalon, a hol Horvát-Szlavonország ügyeit tárgyalja, nem szól arról, hogy ezen országok bevételének egy része az autonóm kiadások fedezésére szolgál. Ugyancsak ebben a részben «Zentralregierung»-nak nevezi a magyar királyi minisztériumot és nem emlékszik meg arról, hogy a főrendiházban Horvát-Szlavonország hogyan van képviselve. A könyv 209. oldalán, a hol a magyar állampolgárságot tárgyalja,