Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1918 / 5-6. szám - A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat

IRODALOM. tetőjog egyik jellemvonása a büntetések szigorítása, miáltal az elrettentési elv jut érvényre. Hozzá teszi, hogy a mennyiben van jogterület, a melyen az elrettentési elv érvényesülése jogosult : a H. V. M. és az A. V. alá eső cselekmények mindenesetre e területre tartoznak. A H.V. M. büntetései közül megemlíti a halál- és életfogytig tartó fegyházbüntetéseket, az A. V. rendelkezései közül pedig a pénzbüntetést, a melynek maximuma 20,000 korona, sőt ezt túlhaladó összeg is lehet. Ha ugyanis az illetéktelenül elért nyereség összege megállapítható : a pénzbüntetés maximuma az elért nyereség kétszeresével felemelhető. Az ebben rejlő eszme, hogy t. i. a pénzbüntetés kiszabásánál figyelembe veendő az illetéktelenül elért nyereség, olyan gondolat, a mely szerző szerint kikívánkozik a háborús jog keretéből és érvényesülést kiván a büntetőjog egész rendszerében. Annál kevésbbé mondhatjuk ezt a többi szigoritásokról, igy pl. a kihágásokra hat hónapig, sőt esetleg egy évig terjedőleg kiszabható elzárásról stb. A H. V. M. és az Av. egyéb rendelkezéseit négy külön czim alatt tárgyalja szerző. Mindegyikben kifejti a törvény helyes értelmét és megvilágítja gyakorlati alkalmazását. Emellett utal a jogirodalomra, a mely e két törvénynyel tüzetesen foglalkozik s a melynek egyik kiváló részese maga az illusztris szerző is az «Árdrágító visszaélések»-ről irt becses munkájával. Sok ujat tehát e két törvényről nem mondhatott." Különösebb figyelmet érdemelnek a B. T. K. 4<57. §-ának összehasonlítása a H.V. M. 1. §-val, s a hivatali bűntettekre és vétségekre, valamint a H.V. M. 11. §-ára vonatkozó fejtegetései. A B. T. K. 457. §-a mellett megemliti még a katonai B. T. K. 327. §-át, a mely szintén közeli érintkezésben van a hadviselés érdeke elleni visszaéléssel. A különbséget főleg a katonai B. T. K. 327. §-a szerint megkívánt czélzatban látja, melyet a Curia jogegységi határozatával egyezőleg, a 327. §. alá eső bűntett oly tényálladéki elemének tekint, a melynek hiányában az létre nem jöhet. Egy lényeges változásról azonban, a melyet nem annyira a törvény, mint inkább a judikatura idézett elő, nem nyilatkozik szerző. A B. T. K. 470. §-a szerinti aktív megvesztegetést a háború előtt ugy magyarázták bíróságaink, hogy ez oly delictum speciale, a mely akkor sem változtatja meg jogi természetét, ha sikerre vezetett. A háború óta, mint tudjuk, a Curia akként értelmezi a H. V. M.-nak a B. T. K. 470. §-ával egyező io. §-át, hogy ez csak akkor alkalmazható, ha a vesztegető czélt nem ért, ellenben felbujtás forog fenn abban az esetben, ha a megvesztegetett közhivatalnok elkövette a vesztegető által czélba vett visszaélést (H. V. M. 8. §. B. T. K. 467. §.). Ez egyik sokat vitatott jelensége levén a háborús judikaturának, szívesen vettük volna, ha a nagytekintélyű szerző erre vonatkozó felfogását megismerteti. A második rés$ tárgya kizárólag csak a gyorsított bűnvádi eljárás (Gybp.), melynek ismertetése a mü nagyobb részét tölti be (32—70. old.). Minthogy a háborús alaki jog kérdéseivel alig foglalkozott a jogirodalom: