Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1918 / 5-6. szám - A vasúti felségjog Boszniában és Herczegovinában

BÍRÓI GYAKORLAT. 409 árából csak azt a részt tarthatja meg, melynek megtartását az idézett törvényes rendelkezések megengedik, mindaz pedig, a mi azt az összeget meghaladja, árrészesedés czimén a kincstárt illeti meg». Habár a pozsonyi kir. ítélőtáblának ezen érvelése — a mennyiben az a 49,590 1915. sz. rendeletre van fektetve — és csak arra volna fektetve — az itt felmerült aggályok eloszlatására azért nem volna megnyugtató, mert hiszen, miként fent részleteztetett, ezen pénzügyminiszteri rendelet csak azon esetekre vonatkozik, a midőn az eladás a «megállapitott» maximális áron történt, a rendelet tehát oly esetre, mely nem volt szeme előtt, következtetéseket vonni nem enged, ugy mégis meggyőző a hivatkozott indokolásnak a törvény szövegére alapított része. Az 1915 : XV. t.-cz. 6. S-ának első bekezdése ugyanis eltérőleg az 1915. és 1916. évi rendeletektől kifejezetten a vételárnak azt a részét, mely a vállalatot a törvény és a rendeletek alapján meg nem illeti, az államkincstárnak beszolgáltatni rendeli. A törvénynek ezen intézkedése az államnak differencziált szesz monopóliumán alapszik, miért is — teljesen eltekintve a szeszadótól és szeszpótadótól — a vállalat a szesz eladási árból, legyen az a megengedett legmagasabb árnak megfelelő vagy sem, csakis a törvény és rendeletek alapján megengedeti léséét tarthatja meg. A 112,500 1917. sz. pénzügyminiszteri rendelet e tekintetben már intézkedik is, a mennyiben a 7. §-ban megállapitja, hogy «ha a szesztermelő vagy szeszfinomitó, vagy a szesz szabad-raktár vállalkozója a vonatkozó rendeletek értelmében őt megillető összegnél többet szed be, ugy ő a különbözetet az államkincstárba részesedés czimén befizetni tartozik*. Ugyanezen rendelet 12. §. arra kötelezi a pénzügyi közegeket, hogy különös figyelmet fordítsanak arra, hogy ezen különbözet a kincstári részesedés czimén szabályszerűen befizettessék. Az itt szóban forgó szeszjövedéki kihágásnak tényálladéka tehát az, hogy vádlott, a ki a szeszt a megengedett legmagasabb áron tul adta el az árkülönbözetet (a többletet), az államkincstárnak be nem szolgáltatta. Ha pedig az érdekelt njél nem ludla, hogy ez a kincstárnak részesedési joga, jövedéki eljárás ellene folyamatba nem tehető) (49,390 1915. p. m. r. 13. §.). Ez utóbbi, bár a legmagasabb árnak betartása mellett történt eladás esetére vonatkozik, vádlott azonban adctt esetben esetleg eredménynyel e rendelet ezen szakaszára is hivatkozhatnék. Minthogy az eladó köteles az árrészesedést beszolgáltatni, kétségtelen, hogy a megengedett árnál magasabb árat fizető vevő ellen jövedéki kihágást eljárást folyamatba tenni nem lehet. Helytelen ezért a pénzügyi kö2egek által némely helyen gyakorolt azon eljárás, hogy Ők a vevők ellen is vesznek fel az 1915 : XV. t.-cz. 6. §-ára hivatkozva tényállást, de ép ugy helytelen, ha a pénzügyi hatóság az árdrágító által felajánlott ári öbbletet, vagy annak általa felajánlott egy részét, mint törvényellenes cselekményből származót, visszautasítok