Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1918 / 5-6. szám - A tízéves hatásköri bíróság
BÁRÓ Dí WLASSICS GYULA kormányhatalom teljes fölényét jelenti a birói hatalom fölött. A hatáskör védelmét oly testületre bizták, melynek tagjai sr^ hatásköri összeütközések vitás ügyeiben maguk is vagy közvetlenül, vagy közvetve érdekeltek. Fél és biró egy személyben — a leghelytelenebb megoldás. Alkotmányjogi szempontból • egyenesen tarthatatlan. És ime mégis csaknem négy évtizedig tartott. Pedig a törvényhozás előtt a kérdés lényege különböző vonatkozásban három izben is határozat tárgya volt. Ezek a határozatok azonban mindig állandósították az ideiglenes rendezést. Ilyen volt 1879-ben az erdőtörvény, mely a minisztériumra ruházta a rendes biróság és az erdei kihágás; bíróság között támadt hatásköri összeütközést. 1880-ban egy különösen fontos hatásköri összeütközési ügy feldolgozásának súlya alatt egy szerény kis röpiratot irtam, melynek egész tartalma német nyelven a «Pester Lloyd»-ban is közzététetett. Itt elpanaszoltam az 1869: IV. t.-cz. 25. §-ának a magyar alkotmányból kirivó voltát. Elmondtam, hogy a parlamenti többség megelégedett azzal, hogy megmentette birói alkotmányunk főelvét, de tökéletesen elzárkózott azon kérdés fontossága elől, vájjon független biróság,. vagy pártkormány döntsön-e a közigazgatási hatóságok és a biróság között támadt hatásköri összeütközésekben ? Elzárkózott annyira, hogy még csak a kormányt az eljárás szabályozásárasem kötelezte. Adott latitude-öt a kormánynak olyant, mit parlamentáris országban, hol minden hatalomnak korlátozva kell lennie, kormánynak még alig adtak. Ezt a közszabadságok iránt kevesebb érzékkel biró kormány ugy kizsákmányolhatná, hogy azon törvényszakasz erejénél fogva évezredes alkotmányunkra büszke országunkra még a jogerőre emelkedett Ítélet, — a res judicata —, mely a felek közt törvényerővel bir, a kormány mint ideiglenes hatásköri biróság által a minisztertanácsban megsemmisíthető volna. Elpanaszoltam, hogy nincs semmi eljárási szabály, mi korlátokat szabna. Ha tetszik, a minisztertanács elismerheti bár-