Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1917 / 1-2. szám - A háború esetére szóló kivételes hatalom alkotmányjogi jelentősége
A HÁBORÚ ESETÉRE SZÓLÓ KIVÉTELES HATALOM. J7 18; 2. évi május 27-én kelt pátenssel kibocsátott osztrák büntetőtörvény bizonyos, még a békében elkövetett bűncselekményekre is nem állapit meg külön büntetést, hanem azoknak •megbüntetését az ez iránt fennálló külön rendszabályok szerint a katonai bíróságoknak tartota fenn. Ezek a bűncselekmények a 67. §. értelmében a kémkedés és az ellenséggel való egyetértés, a 92. §. szerint a jogosulatlan toborzás és a 222. §. szerint a katonai szolgálati kötelesség megszegésére való csábítás, valamint a katonai bűntettekre való segélynyújtás. A most idézett szakaszokban körvonalazott cselekményeket azután az 1855. évi január i^-én kelt pátenssel kiadott katonai büntetőtörvény, mely általános elvei és a közönséges bűncselekményekre vonatkozó különös része tekintetében lényegileg megegyezik az 1852. évi polgári büntetőtörvénynyel, III. részében a 304-től 331-ig terjedő szakaszokban mint az állam hadi ereje ellen elkövetett bűncselekményeket részletesen szabályozta s büntetésüket megállapította. Az 1855. évi katonai büntetőtörvénynek tehát ez a része a polgári személyekre is érvényes volt egész 1869-ig, a mikor ennek a kérdésnek ujabb szabályozása következett be. A katonai biróságok hatáskörének szabályozása tárgyában alkotott 1869. május 20-án kelt törvény •ugyanis az emiitett cselekmények felett való bíráskodást csak háború esetére tartja fenn a katonai bíróságoknak, a mennyiben ezt a katonai operácziók és a hadihelyzet szükségessé teszi s a katonai bíráskodás beálltának időpontját igazságügyminiszteri intézkedés közé teszi; mig békeidőre megállapítja a polgári biróságok számára az 1852. évi büntetőtörvényben hiányzó büntetési tételeket. A polgári személyeknek katonai büntetőbiráskodás alá helyezése mellett, mely azóta az 1912. évi uj katonai bűnvádi perrendtartásban ujabb szabályozást nyert, a régi hadi és ostromállapotból fennmaradt a végrehajtó hatalomnak a katonai parancsnokra való átszállása is. Ehhez képest történt, hogy a jelenlegi háború kitörése alkalmával előbb Dalmácziában, majd az orosz