Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 3-4. szám

i48 Dí POLNER ÖDÖN ez politikai szempontból nem bizonyult károsnak. Azt hiszem, hogy az 1912 : LXIÍI. t.-cz. 17. §-ának valódi intentiója szintén nem az, hogy e tekintetben az országgyűlés egészen mellőztessék ; alkotmányunk egész fejlődése, mi tekintetben csak az 1715:8. t.-cz.-re utalok, és szelleme megkívánja, hogy ez ne történjék. Ha e tekintetben a törvény más értelmezést megenged, ez a körülmény a törvénynek egyik gyenge oldala, a mit nem ártana a háború elmultával kijavítani. A háború esetére szóló kormányhatalmat szabályozó törvények további taglalását nem folytatom. E törvényeknek azok a részei, a melyek a hadi szolgáltatásokkal vannak kapcsolatban és a melyek a hasonló természetű közszolgáltatásokra vonatkoznak, nem is ebbe a körbe tartoznak és talán az eddig előadottakkal is elegendő képet nyújtottam a kivételes hatalomról és alkotmányjogi jelentőségéről. Ez a kivételes hatalom rendkivüli; olyan nagy, a mely méltán mondható diktátori hatalomnak. De polgári és nem katonai hatalom. És ha a háború előtt kétség merülhetett fel, vájjon van-e szükség ily diktátori hatalomra, most hogy benne vagyunk a háborúban, azt hiszem, igen kevesen lesznek, a kik ilyenféle rendkivüli hatalomnak szükségességét tagadnák. Megnyugtató, hogy a törvény a kivételes hatalom igénybevételének eseteit, melyek közé csak a háború és a háború fenyegető veszélyének okából elrendelt katonai előkészületek tartoznak, pontosan megszabja s gondoskodik róla, hogy a megszabott eseteken kívül jogosan igénybe vehető ne legyen. A kivételes hatalom ingénybevételéért a kormány felelősségét kifejezetten fenntartja és módot ad rá, hogy az országgyűlés a felelősségre-vonást teljes mértékben gyakorolhassa. Ám nem egyszer hallhattuk az ellenvetést, ha a kormány szükségesnek látja, hogy háború esetén rendkívüli hatalomhoz nyúljon, tegye meg saját felelősségére, de törvénybe ne igtassuk, alkotmányunk alkotórészévé ne tegyük a kivételes hatalmat. Nem osztozhatom ebben a felfogásban!