Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1-2. szám - A részvényes külön (egyéni) jogai

TÖRVÉNYMAGYARÁZAT. ép oly kevéssé dolgozik precziz fogalmakkal a «változása kategóriája tekintetében, mint a «foglalkozás» tekintetében. 3. Lássuk most, hogy milyen foglalkozásbeli változások azok, a melyeket a K. T. 502. §-a jogi jelentőséggel bírónak fogad el. Elsősorban azt állapithatjuk meg, hogy csupán a lényeges, fontos változások tekinthetők ilyeneknek. A «fontosság» ismérveit maga a törvény állapítja meg, kimondván, hogy csak olyan változás jön tekintetbe, a mely által a koczkázat akkép fokoztatik, hogy előzetes ismerete mellett a biztosító a szerződést egyáltalában nem, vagy nem ugyanazon feltételek mellett kötötte volna meg. a) Szembetűnő mindenekelőtt, ho^y a törvény csupán a koczkázat fokozódását teszi rendelkezése alapjává, a koczkázat csökkenését nem. Pedig világos, hogy a koczkázat csökkenése esetén szintén szükség van valamely szelepre, a mely a biztosítási dijjal való aránytalanságot elháritja. Ez a szelep tényleg nem is hiányzik a törvényből, csakhogy nem a K. T. ^02., hanem a K. T. 50^. §-ának }. pontja tartalmazza. Az utóbbi pont értelmében ugyanis a biztosítást tevő fél nagyon könnyen segíthet magán, ha azt találja, hogy a biztosítási dij túlságosan magas az ujabban csökkent koczkázathoz viszonyítva : egyszerűen nem fizeti meg a legközelebbi díjrészletet s ezzel a biztosítást egyoldalulag hatályon kívül helyezi. A hivatkozott pont valóságos panaceája a biztosítást tevő félnek minden reá nézve kedvezőtlen biztosítási kikötés ellen s csaknem ugyanazt a helyzetet létesiti a koczkázat csökkenése esetére, mint a melyet az 502. §. létesít a koczkázat emelkedése esetére. b) Mint láttuk, az 502. §. akkor alkalmazandó, ha a biztosító egyáltalában nem, vagy nem ugyanazon feltételek mellett kötötte volna meg a biztosítást. E szövegezés alapján azt lehetne képzelni, hogy bevezető fejtegetéseink helytelenek, mert hiszen mi állandóan egyedül arra helyeztük a súlyt, hogy a felek a biztosítási dij és a koczkázat bizonyos arányának feltételezése mellett léptek szerződésre. Már pedig olyankor, a mikor a biztosító pl. arra hivatkozik, hogy a szerződést egyáltalában nem kötötte volna meg, látszólag nem a dij és a koczkázat között keletkezett aránytalanságot kifogásolja, hanem azt állítja, hogy a biztosítás egészen indiscutabilis. Vagy ha a biztosító azt hangsúlyozza, hogy a szerződést nem 10, hanem csak 5 évre kötötte volna meg az uj foglalkozás mellett, szintén nem a dij és koczkázat viszonya ellen emel panaszt, hanem valami látszólag egészen független, a biztosítás tartama ellen. Válaszunk erre az, hogy végeredményben minden olyan értelmű kifogás, hogy a biztosító az ügyletet egyáltalában nem, vagy nem ugyanazon feltételek mellett kötötte volna meg, igenis a koczkázat és a dij arányára nyul vissza. Mert per absolutum egyáltalában nincsen megfizetQ logallam. XVI. évf. 1—2. f.