Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1916 / 7-8. szám - A forgalmi tilalmak, joggátló intézkedések és hadikárok kezelése a békekötésnél
A FORGALMI TILALMAK A BÉKEKÖTÉSNÉL. kivételes törvényeinek mérges növénye körül és tájékozva vannak-e afelől, hogy a gazdasági és üzleti körök mit kivannak és tartanak szükségesnek. Hogy a kormánynak ezt a munkáját megkönnyítsék és részben annak megakadályozása végett is, hogy azt túlkönnyen vegyék, vagy esetleg ne minden vonatkozásában végezzék el, a wieni kereskedelmi kamara és az ottani jogászegylet tagjai a háborús rendelkezések minél alaposabb tanulmányozására és megfelelő javaslatok előterjesztésére egyesültek. Tekintélyes tudósok és gyakorlati emberek vesznek részt ebben a munkában, a mely már a közel jövőben befejezést fog nyerni. Felhatalmazottnak tekintem magamat annak a kijelentésére, hogy a jelentést, a mint közzététetik, a tisztelt magyar jogászegyleteknek is meg fogjuk küldeni és őszintén hálásak leszünk minden figyelembevételért vagy támogatásért, a melyben részesíteni fognak. A sok nehézség és a felelősség, a melylyel a béketárgyalások járnak, nagyon emelkedett ennek az újszerű háborús problémának a felmerülése és annak rendkívüli hordereje által. Rendkívüli jelentőségének kiemelésével csak megfelelő kifejezést adunk ama sértések és pusztítások méreteinek, a melyeket ellenségeink kivételes rendszabályai okoztak. A kormányoknak magukra kell majd vállalniok ezt a teher- és felelősségtöbbletet, mert ennek a mondhatatlanul nehéz háborúnak velünk szemben támasztott követelményei után elengedhetetlenül szükséges, hogy az állam a legelső kínálkozó alkalommal bebizonyítsa a társadalomnak, hogy az egyesek javáért és érdekeiért ugyanoly szilárdsággal, tetterővel és készséggel lép sorompóba, mint azt az egyesek a háborúban az állam jólétéért megcselekedték. Mint a harcztéren sérültekről való gondoskodás, ugy a gazdasági háborúban károsultak védelme is hosszú ideig irányadó lesz arra nézve, hogy hogyan gondolkodik a lakosság nagy része a háborúban viselt szerepéről és az államhoz való viszonyáról.