Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1916 / 5-6. szám - Az új jövedéki bűnvádi eljárás

360 JOGÁSZOK ÉS ÁLLAMFÉRFIAK. ledett. Bárki kért tőle valamit, azonnal megvolt benne a készség azt teljesíteni, minden tekintet nélkül arra, milyen ember az illető. S ha másoknak szolgálatot tehetett, nem volt nyugta, mig azt meg nem tette. Ilyenkor nem ismert fáradságot, tekintetet önmagára, szinte lázas türelmetlenség fogta el, hogy tegye meg azt, a mi tőle kitelik. Ezért nagy intellectusa mel'ett is egész életén át bizonyos tekintetekben végtelenül naiv maradt. Az önző indokokat sohasem ismerte fel. Egyenes ellentéte volt az üzletembernek. A helyett, hogy saját érdekeit nézte volna, mindig a másoké lebegett szeme előtt. A hol az ő érdeke másokéval szembe került, feltétlenül ő maradt alul. S e csodálatos jóság kemény erőpróbákat is kiállt. Kitartott akkor is, ha mások megbántották. Egy emberi vonás hiányzott benne : tudott nagyon szeretni, de nem tudott gyűlölni, sőt még megérteni, felfogni sem tudta, mikép lehessen egyáltalában gyűlölni. A másik dolog, a mit Reichard ragyogó szemeiből kiolvasni lehetett, nagy szerénysége volt. Curiai biró lett, közbecsülésben részesült s mégis olyan szerény maradt, mint egy fiatal kezdő, illetőleg mint a milyenek a fiatal kezdők sem szoktak lenni. Ha a legszellemesebb megjegyzéseket tette, az is oly kifejezéssel történt, hogy szinte bocsánatot kérni látszott, hogy ő merészkedik oly szellemesnek lenni. A vágy, másoknak imponálni, mások felett uralkodni, másokkal szemben tekintélyre szert tenni, előtte teljesen idegen volt. Bármilyen állású volt a másik s bármilyen fiatal is, ő azzal mint teljesen egyenranguval tárgyalt. Azt a szót, hogy én azt már csak jobban tudom, tőle soha nem hallotta senki. Sőt azt lehet mondani, hogy minél alacsonyabb állású volt valaki, ő annál figyelmesebb volt vele szemben. E mellett szokatlanul élénk s ragyogóan szellemes volt. Jó kedvében csak ugy szórta a fényes ötleteket, a találó megjegyzéseket. Ha bármiről volt szó, rögtön meg volt a magasabb szempont, mely alá fogta, a találó hasonlat, a tréfás fordulat. Banális nem volt soha. A szerénység a legimpraktikusabb tulajdonság. Ebben a német közmondásnak tökéletesen igaza van. De ha valaki n.eglepően okos, élénk s szellemes s a mellett mégis ugy áll elénk, mintha mi, a vele érintkezők volnánk az okosak és szellemesek, akkor mégis meg fogjuk bocsátani az illetőnek impraktikusságát s hajlandók leszünk őt nagyon szeretetreméltónak találni. Mindenkinek szeme felélénkült, ha őt meglátta, mindenki boldogan mosolygott, ha ő megjelent. Képzeljük el, hogy minden ember az ő fajtájából való volna. Megszűnnék minden veszekedés és irigykedés, minden rossz indulat. Mindenki örülne a másiknak. Ha a paradicsomi állapot csak az emberektől maguktól függne, illetőleg azoknak viselkedésétől egymással szemben, azt egyszerűen a Reichard-féle egyéniségek általánosításával el lehetne érni. Reichard azonban nemcsak kedélyénél fogva volt kiváló ember,