Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1916 / 5-6. szám - Az új jövedéki bűnvádi eljárás

JOGÁSZOK ÉS ÁLLAMFÉRFIAK. 361 talán még inkább elméjénél fogva. Azok közé az emberek közé tartozott, kik nem képesek megnyugodni, mig a dolgok megértéséhez nem jutnak, a kiket a megértés és tudás vágya folyton nyugtalanít s előre hajt. A gondolkodás, a kutatás egyik főeleme volt életének. Sokkal több órát fordított teoretikus problémákra, mint a hány perczet praktikus kérdésekre. Természetéhez hiven, mindenekelőtt a tünemények közti összefüggést kereste, a magasabb szempontokat, a melyekből azokat áttekinteni, egymással harmóniába hozni lehet. Ezért a fejlődés elve volt egész világnézetének a tengelye és Herbert Spencer az az író, ki ő reá a legnagyobb benyomást tette. Érdeklődésének köre rendkívül tág volt, de tüzetesen foglalkozott a jogon kivül is különösen az erkölcs és esztétika kérdéseivel. Az erkölcsi érzésről táplált nézeteit egy 1894-ben megjelent dolgozatban közzé is tette s azokat a magyar tudományos akadémiában Alexander Bernát egy felolvasásban ismertette is. De éveken át intenziven foglalkozott természettudományi kérdésekkel is, különösen a látás, illetőleg a szinek megkülönböztetésének kérdésével. E tárgyról is megjelent egy értekezése: «Das Einfachsehen und seine Analogien» (Zeitschrift für Psychologie und Physiologie der Sinnesorgane, 1896.). S élvezetei is teljes összhangban álltak kedélyével és intellektuális hajlamaival. Nem törődött soha hiu külsőségekkel, ellenben mélyen élvezte a művészeti és természeti szépségeket. Még utazásra sem volt képes menni 9 nélkül, hogy Göthe verseit és Sophokles drámáit magával ne vitte volna. Olaszországgal sohasem tudott betelni. S azzal maga sem jött soha tisztába, vájjon a tenger vagy a hegyek teszik-e rá a legnagyobb hatást. De ugy a művészetben, mint a természetben mindig a legnagyobb alkotások, a legmagasztosabb volt az, a mi magával ragadta. S ezzel eljutottunk a kiváló bíróhoz és jogászhoz is. Reichard mint bíró és jogász a legnagyobb elismerésben részesült, mindenekelőtt saját birótársai részéről. Mindig soron kivül lépett elő s bírói karunk dicsőségére legyen mondva, hogy ez mindig közhelyesléssel találkozott és hogy szerették azok is, a kiket megelőzött. S tényleg szinte ideálisan jó biró volt. Csodálatosan tudta összeegyeztetni az igazságot a törvény betűjével. Elsősorban ember volt s csak másodsorban biró, azonban kitűnő biró épen azért, mert elsősorban kiváló ember volt. Ezért állt mindig magasan az ügy felett, nem merült el az ügyekben. Ezért birt nagy fogékonysággal minden emberi iránt, a mi a jogesetek hátteréül szolgált, ezért nem esett bele soha formalizmusba és sablonszerű elintézésbe. Kiválóan fogékony kedélye mellett a peres feleket is az érző ember szemével nézte. Nagy intellektusával felismerte érdekeiket, de fogásaikat is és magasabb álláspontjáról s mély igazságszeretetével meg tudta találni köztük az igazságot. Csodálatosak nemcsak a sors, hanem az emberi elme utjai is. O, a ki a világon semmit sem gyűlölt annyira, mint a veszekedést, kiválóan alkalmas volt pereskedések elintézésére.