Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A biztosítás és a birói gyakorlat [könyvismertetés]

IRODALOM. üdvözölhetjük a nélkül, hogy az egyes eseteknek irodalmi méltatásába bocsájtkoznánk, mert jórészt felment attól a nem kis munkától, hogy adott esetekben a birói gyakorlat után kutassanak, azonban a munka teljességének kívánatos kiegészítése gyanánt szívesen látnánk, ha a kir. Curiának több elvi jelentőségű határozatát tartalmazná. Mind a mellett a szerzőnek azt az életképes gondolatát, hogy a biztosítási jog terén is bizonyos mértékben szakbiróságul elismert budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék határozatait dolgozta fel, kifogásolni nem akarjuk. Határozottan és nyomatékosan ki kell azonban emelnünk a szerzőnek a munkájában meg is testesített azt az elhatározását, hogy szakaszonként ismerteti az Apáthy-féle törvénytervezetet és ennek indokolását az értekezleti jegyzőkönyvvel együtt, mert a gyakorlat emberét igy részletesen a törvényhozó akaratának felismeréséhez és ezáltal a törvénykezést az anyagi igazság érvényre juttatásához vezeti. Ez annál inkább érdeme a munkának, minél távolabb esünk a törvény meghozásának idejéhez, a mennyiben mindinkább nehezebben jutnak a gyakorló jogászok a tervezethez és indokolásához. Nem lehet feladatunk, hogy ez ismertetés szük kere'ében a szerzőnek egyes állásfoglalásával polemizáljunk, azonban meg kell említenünk a szerzőnek a szakbecsü kérdésében (KI. 481. §.) kifejtett és indokolt azt az álláspontját, hogy helyesli a kár megállapításának módja tárgyában megkötni szokott azt a szerződést, hogy a közbecsü (a felek mindegyike által megnevezett és az elnöklő harmadik szakértő részéről megállapított becsű) a biztosítóra akkor kötelező, ha azt utólag jóváhagyja. A szerzőnek az akaratelhatározás szabadsága feltétele melleit kifejtett szerződési' szabadság elvére fektetett indokolásával szemben egyrészt egyszerűen utalunk a birói gyakorlatban elfogadott és közismert, épen azért nem is ismételt azokra az indokokra, melyeket a budapesti kir. ítélőtáblának a kir. Curia által (1906. évi 353. sz.) is elfogadott 5139/905. sz. ítéleti indokolása tartalmaz, másrészt pedig emlékébe hozzuk a szerzőnek azt a gazdasági és szocziális gyengeséget, a miben a biztosított a biztositóval szemben áll. Szerintünk is a biztosító javára ilyen utólagos jóváhagyási kedvezmény érvényesen ki nem köthető, hanem a szabályszerűen lefolytatott, szerződésszerű kárbecsü ugy a biztositóra, mint a biztosítottra feltétlenül kötelező. Ez azonban a munka becsén és praktikus használhatóságán mit sem változtat, mert hűen és kimerítően ismerteti a szerző álláspontjával ellenkező joggyakorlatot. Szintén a szerző gyakorlati érzékét bizonyítják, hogy nem elégszik meg a tervezet, a törvény és joggyakorlat ismertetésével, hanem közli a Magyarországban működő biztosítótársaságok jegyzékét, az alapítás és czégbejegyzé> időpontjával együtt; továbbá a tüzkárbiztositásra vonatkozó belügyminiszteri rendeleteket ; a birói szemlére vonatkozó perrendi (Pp.)-