Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 9-10. szám - A moratórium Boszniában

TÖRVÉN YELŐK ÉSZ ITÉS. 3anságot megállapitó tényeknek, avagy az ajándékozó szükségállapotának kell fennforognia, az egyoldalú ügylet visszavonása pedig merőben a visszavonó akaratától függ. Sem történeti előzményt nem köveié!, sem távolabbi czél felé nem tör. Ha e kifejezések nem adnának alkalmat félreértésre, az ajándékozási szerződés visszavonását causalisnak nevezném, az egyoldalú ügyletét meg abstractnak. Nem kell azonban ehhez az elnevezéshez ragaszkodnunk. Elég, ha sikerült vele megértetnem, hogy az ajándék visszavonása a\ ügyleti kapcsolaton kivül álló tényből indul ki, az egyoldalú ügyleté pedig pusztán és kizárólag a\ alapul szolgált ügylet kötéséből, hogy viszont a\ ajándékozási szerződés visszavonása a visszavonás időpontjától hat, az egyoldalú ügyleté meg visszautal annak megkötésére. Szóval az egyoldalú ügylet visszavonása valósággal a megtámadás hatásával jár, a nélkül, hogy nála az előbbinek tényálláskellékeit is megkövetelnők. Ha azonban az alapul szolgáló egyoldalú ügylet tényállása nem hibás, ha ekként elesik a megtámadás forgalomakasztó hátrányainak egyedüli ellensúlyozója, ha másfelől teljesnek kell lennie annak az egyoldalú ügyletnek, melynek visszavonhatósága mellett kardoskodunk, mi az. a mi ezt a jogintézményt indokolhatja? A kinyilvánított akaratot nem tekinthetjük egyszerre kötelezőnek is, meg nem is, az érvényes ügylet visszavonhatósága talán mégis csak önellentmondás ? Azt hiszem, hogy inkább fejlődési fok. Az egyoldalú ügylet fokozatos elismerése az individuális társadalmi és jogi felfogásnak lassú, de elkerülhetetlen kifejezője. Egyes akaratot a jogrend előbb csupán akként ismer el, hogy ahhoz az összesség minden esetben külön hozzájárul. Ez a magyarázata az olyas jelenségeknek, mint a római jogi végrendelkezés ősi formái. Lassanként megelégedtek az összes-ég képviselőjeként az ellenérdekű fél közreműködésével. így az összes szerződéseknél és az átnyúló egyoldalú ügyleteknél. A hol ez sem szükséges vagy lehetséges, ott két egymással ellentétes elv küzd elismerésért. Az egyik a kinyilvánított akaratnak büvereje, mely az egész ügyleti tant uralja. Ez a mellett szól és ugy látom abban az irányban is fejlődik, hogy a kellő módon kinyilvánított akarat végleges hatást létesítsen. Legalább is oly értelemben végJegest, hogy ez utólag el legyen ugyan hárítható, de nem visszahatólag eltüntethető is. A másik elv az egyén függetlensége és önrendelkezése, melyet a városokból fejlődő és javarészt ott is keletkező jogunk szinte túlzottan ápol és pedig a rendesnél is tulzottabb mértékben ott, a hol az ellenérdekű félre gyakorolható káros hatás nem szembetűnő : az egyszemélyü jogkörben. Az előbbi elv az ujabbi és ezért az utóbbinál gyengébb. Történetileg az egyoldalú ügylet elismerése — mint láttuk — esetenkénti elismerés. Az e^yszemélyü jogkörnél ez az elismerés még nem végleges. A két elv harczának eredője ugyanis compromissum. Tételes törvény meg egyéb íforráshelyek elismeriic az át nem nyúló egyoldalú akaratnyilvánítást is, de 47*