Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 9-10. szám

Ó20 EDVI ILLÉS KÁROLY megbotránkozással értesül arról, hogy a kellőkép kitanított, sőt az ügyességre megesketett természet-zenészek velőtrázó disz­harmonikus hangokat csalnak ki abból az apparátusból, melyben: «zene rejlik, felséges szózat», ha a mester keze megszólaltatja*) (Jogáll. IV. köt. 15. 1.). Ez álláspontjának megfelelően már 1906­ban megpendítette és égetően szükségesnek tartotta esküdt­biróságaink reformját (B. J. T. LII. köt.), a mely utóbb, de már az ő közreműködése nélkül, be is következett. A bűnvádi perrendtartás előkészitésével, majd az életbe­lépett törvény alkalmazásával függnek össze a magánvádról 1886-ban, a tettazonosságról 1889-ben, az előzetes eljárás re­formjáról 1893-ban s a semmiségi ok megjelöléséről 1902-ben irt tanulmányai; továbbá az 1890. és 1895. évek folyamán az előzetes letartóztatás- és vizsgálati fogságról és a vádhatározatról tartott jogászegyleti előadásai, a melyekhez 1898-ban a ténykér­désben való felebbe^ésröl szóló előadás csatlakozott. Időközben mindinkább előtérbe lépett a büntetőtörvény­könyv módosításának, majd reviziójának eszméje is. Baumgar­ten Izidor az erre irányzott mozgalomban is latba vetette súlyos szavát. A magyar büntetőtörvénykönyv fennállásának huszonötö­dik évfordulója alkalmából 19015 október hónapban tartott ünnepi bestédében, annak elismerése mellett, hogy e kódex mint befejezője és zárköve egy világfelfogásnak: «mert későn érkezett, legtökéletesebb volt a maga nemében», egyszersmind kiemelte, hogy aránylag rövid idő alatt az elismerés kórusába az elégedetlenség hangjai is vegyültek, hogy Csemegi a XX. század kezdetén más büntetőtörvénykönyvet szerkesztett volna, mint a XIX. század utolsó harmadában, és hogy a novelláris felfrissítés óhaját csakhamar felváltotta az alapos revizió sür­getése, nemsokára pedig egészen uj törvénykönyv alkotása lesz a jelszó. E jóslat már is valósággá vált. Baumgarten maga is elismerte a revizió szükségességét, de óva intett annak túlzá­saitól. «Ha lehetővé teszszük — mondja egy helyen — hogy szorosan meghatározott esetekben a büntető biró kezében a

Next

/
Thumbnails
Contents