Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 3. szám - A becsület védelme

184 A BECSÜLET VÉDELME. felette súlyos következményekkel jár. Ha csupa törvényszékhez tartozó rágalom esett, nincsen semmi kétség aziránt, hogy a sértett elégtételhez fog jutni. De mert más rágalmazás is történt, az egységes akarat dogmája együttes egy vétséget formálván, a sértettet kiteszi annak, hogy mert a; esküdtek a bizonyítható egy rágalomra a bizonyítást eredményesnek apprec\iáiják, valamennyi alól fölmentik. Ez bizonyára lehetetlen állapot, melyet senki sem kívánhat, sem a törvény, sem a jogrend, sem pedig a közérdek. Nem látok lehetetlenséget és perjogi kivihetetlenséget ezért abban, hogy ha már a tettazonosság az együttes elbírálást megkivánja, ez miért ne történhessék a mostanitól eltérő más, igazságosabb módon, a mely a Btk. 264. §. ama alapelvének, hogy a rágalmazás megtoroltassék, érvényt szerezzen. Lehetne ugyanis a\ esküdtek verdiktjét csak azokra a rágalmakra fentartam, melyek rájuk tartoznak, míg a törvényszék mint esküdtbíróság a törvényszék hatáskörébe tartozókat közös ítéletben intézi el. Ugyanilyen lehetne az eljárás, mikor több sértett fél csak abból az okból kénytelen esküdtszék elé menni, mert valamelyikük az E. T. 2. bekezdése szerint oda tartozik. Ez esetben a tett-azonosság okán közössé vált ügynek még sem volna szabad rést ütni azon az inkább közjogi, mint perrendi elven, mely szerint senkit sem szabad illetékes túrájától elvonni, de meg kell adni a nem esküdtszéki bíráskodás elé tartozónak a neki törvénynél fogva kijáró azt a garancz'iát, hogy fölötte nem egy vele véletlenül egy közös csikkben összekerült harmadik ember bírója fog bíráskodni, hanem az, a ki őt megilleti. A jogi doktrinarizmus ebben az egyesitésben is csak művirágot hajtott, mikor az egyik sértettet a másik fölött előnyben részesiti, vagyis nem egyenlő mértékkel oszt. De ha már igaz az a doktrína, hogy két külön hatóság alá tartozó sértett panasza akár, mert együtt panaszkodtak, akár a Bp. 19. és következő §-ai alapján egyesitendők és ha valamelyik vétség esküdtszék elé való, ez ítélkezzék a többiről is, ha — mondom — a tettazonosság ezt megkívánná, a mire nem kell még esküdni, mert lehet máskép is, akkor ám