Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 3. szám - Közigazgatásunk reformja

KÖZIGAZGATÁSUNK REFORMJA. Irta : CONCHA GYŐZŐ. A főkérdés — mert hiszen alkotmányunkat, szabadságun­kat mindenekfelett szeretjük — vájjon a közigazgatás vala­melyik formája, akár az önkormányzati, akár pedig a hivatal­noki, az alkotmányra milyen befolyással van, illetve mennyi­ben képes az egyik vagy a másik, vagy mindkettő az alkot­mány tekintetében védelmet nyújtani. E részben én ugy szabatositanám azt a felfogást, a mely nem egészen határozottan, de mégis megnyilatkozott, hogy jóllehet a közigazgatásnak nem az az elsődleges czélja, hogy az alkotmányt megvédelmezze, de azért a közigazgatásnak igen nagy hatása van épen az alkotmány fenntartása és biztositása körül. Az alkotmányvédelem a közigazgatás körében természe­tesen másnemű, mint a mely a legmagasabb szférákban, a király, a parlament, a kormány régiójában folyik. Az alkotmányvédelemnek a közigazgatás körében kétség­kívül legfontosabb orgánuma a biróság és főleg a közjogi bíróság. Ez kétségtelen. Mikor azonban teljes lélekkel ehhez a véleményhez csatlakozom, azért nem fogadnám el azt a nézetet, a mely a közigazgatásnak semmi alkotmányvédő jelleget nem tulajdonit. És pedig a fősúlyt itt nem arra helyezném, hogy az önkormányzati test, vagy az egyes polgár közigazgatási kere­settel fordulhat a közigazgatási bírósághoz, kérvénynyel a kor­mányhoz, a királyhoz, vagy az országgyűléshez, hanem főként arra, hogy az önkormányzat az a tér, az önkormányzati élet az a működés, a mely az emberekben a józan politikai belátást, Jogállam. XIII. évi. 3. í. I I

Next

/
Thumbnails
Contents