Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - A háború esetére szóló kivételes intézkedések

20 DF BALOGH ARTÚR a törvény alapján tett rendelkezéseit haladék nélkül és feltét­lenül kötelesek végrehajtani és e miatt fegyelmileg feleletre nem vonhatók. A törvény elmulasztotta kimondani, hogy bűn­vádi uton való feleletrevonásnak se legyen helye. Pedig ez a dolog természetéből következik, mert a mit a törvény egy­felől kötelességgé tesz, azt másfelől nem büntetheti. A kormány részére adott kivételes felhatalmazás terjedelmét, vizsgálva, ennél fogva a kormány mindenek előtt az önkor­mányzatnak biztositott hatáskör bizonyos részeit vonhatja magá­hoz (szabályrendeletek, határozatok. 5. §.). A polgárok szabadság­jogait tekintve a kiköltözési, belföldön való költözködési sza­badságra, a lakhely szabad választhatására, a levél- és távirda­titokra, az egyleti és gyülekezési, sajtószabadságra vonatkozó­jogszabályok hatályát függesztheti fel ideiglenesen, illetve azok helyett a törvényben foglalt jogszabályokat alkalmaztathatja (6., 8—11. §-ok). Bizonyos tárgyak forgalmát korlátozhatja (7. §.). E mellett a büntetőbíráskodást, a büntetőtörvények mó­dosítását és kiegészítését, a magánjogi követelések érvényesí­tését és a budgetjogot érintő határozmányok birnak különös­fontossággal. A büntetőbíráskodás tekintetében a bíróságok szerveze­tét, hatáskörét és illetőségét érintő rendelkezések érdemelnek figyelmet, a mennyiben az esküdtbiróságok hatáskörébe tartozó oly bűncselekmények, melyek a hadviselés érdekeit érintik, a kir. törvényszékek hatáskörébe utalhatók; az esküdtbiróságok működése egészen fel is függeszthető; a hadviselés érdekeit érintő vagy a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető bűncselek­mények tekintetében a biráskodás az illetékes bíróságokról más polgári büntetőbíróságokra ruházható (12. §'. 1 — 3. pont). Mindezeknél fontosabb, hogy a hadviselés érdekeit érintő, a katonai büntetőbíráskodás alá nem eső bűncselekményekre (ioi2:XXXII. és XXXIII. t.-cz. 14. §-a) a polgári büntető­bíróságoknál a gyorsított bűnvádi eljárásnak a közös haderő, illetve a honvédség katonai bűnvádi perrendtartása elveinek-

Next

/
Thumbnails
Contents