Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - A háború esetére szóló kivételes intézkedések

A HÁBORÚ ESETÉRE SZÓLÓ KIVÉTELES INTÉZKEDÉSEK. 2 1 -szem előtt tartásával rendeletileg megállapítandó szabálvai nyer­gek alkalmazást. Azt már a honvédség, illetve a közös haderő bűnvádi perrendtartásának imént hivatkozott szakasza kimondotta, hogy mozgósitás vagy háború tartama alatt, vagy ha háború kitörésé­nek közvetlen veszélye fenyeget, a törvényben meghatározott bűncselekmények miatt a kormány a polgári büntetőigazság­szolgáltatás alá tartozó egyéneket a honvéd, illetve kivételesen a hadseregi büntetőbíráskodás alá helyezheti. Miután pedig a i'két katonai bűnvádi perrendtartási törvényben a rögtönitélő -eljárás is szabályozást nyert, ez uton ily rendkívüli esetekre a nem katonai egyének feletti statáriális eljárás is visszaállíttatott. Most még felhatalmazást nyer a kormány, hogy a hadviselés •érdekeit érintő bizonyos bűncselekményekre a polgári büntető­bíróságoknál is az ugyancsak rendeletileg megállapítandó rögtön­biráskodást léptethesse életbe és a fentebb hivatkozott t.-cz.-ek 444. §-ában megszabott büntetés (halál-, kivételesen szabadság­wesztésbüntetés) állapitható meg. Az adott felhatalmazásoknak ez a legfontosabbjai közül való, az anyagi büntetőjogra való vonatkozásánál fogva s minden­esetre helyesebb lett volna, hogy a felhatalmazásnak az anyagi jogot érintő része, ugy mint az anyagi jognak egyéb módositásai {18—30. §.), törvény utján eszközöltettek volna. A rendeleti •útra terelés egyenesen ellentétben áll az 1878: V. t.-cz. 1. §-ával, :mely szerint bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint a melyet arra, elkövetése előtt «a tör­vény» megállapított. Ez és nem magának a rögtönbiráskodásnak visszaállítása képezheti kifogás tárgyát. Igaz, hogy a bűnvádi perrendtartás megalkotása alkalmával arra az álláspontra helyez­kedett törvényhozásunk, hogy ily kivételes eljárásra nincs szükség, de ezt most egyszerűen mint a törvényhozás tévedését kell tekintenünk. Más, fejlettebb államok törvényhozása (így a német, az osztrák) se vonakodott annak fenntartásától. Bizonyos bűn­cselekményeknek az esküdtbirósági hatáskörből kivételét, illetve

Next

/
Thumbnails
Contents