Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - A háború esetére szóló kivételes intézkedések

i8 Dí BALOGH ARTÚR mely területre terjednek ki, az országgyűlésnek a legközelebbi ülésben be kell jelenteni. Ha a háború a kivételes hatalom alapján tett első intézkedéstől számított négy hónapon belül nem tört ki, a tett intézkedéseket hatályon kívül kell helyezni, ha csak fenntartásukhoz az országgyűlés hozzá nem járul. Háború fenyegető veszélye esetén pedig a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket a katonai előkészületek megszűnésével kell hatályon kívül helyezni (i., 2. §.). A minisztérium felelőssége, mint látjuk, teljesen íenn van tartva a kivételes intézkedések elrendelése tekintetében és pedig nemcsak a mindenesetre csak nehézkesen érvényesíthető jogi feleletrevonás, hanem a politikai felelősség is. A minisz­térium ugyanis a kivételes hatalmat «a szükség mértékéhez képest" (1. §.) veheti igénybe. A szükség mértékéhez képest élt-e a kormány a kivételes hatalommal, oly kérdés, mely nem a jogi, hanem csakis a politikai felelősség szempontjából képez­heti a parlament részéről mérlegelés tárgyát, miután a szükség mértékének objektív megítélési alapja nincsen. A szükséges mértéken tul igénybevett kivételes hatalomgyakorlás lehet az országgyűlés nézete szerint indokolatlan, helytelen, czélszerütlen s ez esetben a politikai felelősség érvényesítésével a kormányt eltávolíthatja, de jogtalan nem lehet. Az országgyűlés ellenőrzési jogának fenntartását czélozza az a rendelkezés, hogy a kivételes hatalom igénybevételét «az országgyűlésnek a legközelebbi ülésben be kell jelenteni.» Tehát ha az országgyűlés együtt van, azonnal; ha nincs együtt, legközelebbi összeülése alkalmával az első ülésben. A bejelen­tésnek a jelentősége (a mint egyébiránt az 1. §. vonatkozó helyéből is erre kell következtetnünk) nem lehet más, mint hogy az országgyűlés jóváhagyólag (akár hallgatag jóváhagyással) tudomásul veszi a kivételes hatalomnak igénybevételét, de ép úgy kijelentheti azt is, hogy ahhoz hozzá nem járul, mely eset­ben a kormány a kivételes intézkedéseket tovább fenn nem tarthatja. Az e tárgyú törvényeknek nem mindegyike mondja

Next

/
Thumbnails
Contents