Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - Joggyakorlatunk az 1912. évben büntetőügyekben

BÍRÓI GYAKORLAT. « bíróság* kifejezés nemcsak a törvényszéket, hanem a fötárgyalási elnököt is jelenti (BDlár VI. 48.), a mely tételnek logikai folyománya az a másik kijelentés, hogy az elnök jogköréhez tartozó intézkedések (p. o. tanú kihallgatása) felülvizsgálata nem tartozik a törvényszék hatáskörébe; ehhez képest — mondja a C. — helyesen járt el a fötárgyalási elnök, mikor elnöki minőségében tett intézkedését nem bocsátotta a törvényszék felülvizsgálata alá ; a C. vizsgálja felül, vajon a fötárgyalási elnök kifogásolt eljárása a törvénynek megfelelő volt-e (BDlár VI. 66.). Eltérve attól a felfogástól, hogy a Bp. 222. §-a eseteiben a bíróság belátására lévén b'uva a tanú megesketésének kérdése, a szabad mérlegelésnek ez az eredménye nem vonható a felülvizsgálat körébe (BDtár V. 215.): állandó gyakorlatkép szögezhetjük le, hogy a C. a per anyaga alapján revízió alá veS7Í a sérelmesnek állított végzés indokait , BDlár VII. 46.). így már BDlár V. (>8.: megállapítása annak, hogy a meg nem esketett tanú valóban ingadozóan vallott s igy helyesen záratott el az eskütől; u. 0. V. 132.: megállapítása annak, hogy a meghiteltetés helyesen történt; u. 0. IV. 190.: megállapítása a vallomás ingadozóságának és ez alapon annak, hogy a tanút el kellett volna zárni az eskütől. Szabály a kihallgatott tanú eskürebocsátása; az elzárás nem véleményekre, hanem tényekre alapítandó. Tényekkel kell igazolni, hogy a tanú oly mértékben ellenséges indulatú, hogy következtetni lehet vallomásának megbízhatatlanságára. Ingadozónak pedig csak az a vallomás tekinthető, a melyiknél a tanú a lényeges körülményeket bizonytalanul és kétséges módon adja elő, ellenmondó hozzáadásokkal kiséri; az a körülmény, hogy a tanúnak a főtárgyaláson tett vallomása nem teljesen azonos a nyomozás vagy a vizsgálat során tett vallomással, még nem teszi a vallomást ingadozóvá (BDtárW. 66.). Nincs elvonva a C, felülvizsgálata alul, vajon a vádlott szándékosan vagy gondatlanságból követte el tettét (BDlár VI. 88.); a C. dönti e', vajon az eredmény gondatlanságból vagy vétlenségből állott elő (BDlár VII. 30.); felülvizsgálat tárgya volt, vajon a gyermekölés bűntettével vádolt anya szándékosan ölte-e meg gyermekét vagy — mint azt a védelem vitatta — casus forog-e fenn (BDtár VI. 131.), s hogy ölési szándékból cselekedett-e a vádlott vagy testi sértési szándékkal (BDlár VI. 160.). Más esetben felülvizsgálva az alsófoknak a Btk. 76. §-ára alapított felmentő ítéletét, megállapította a C. — szemben az alsófoku Ítélettel, •— hogy a vádlottnő, azt a nőt, a kivel férjének viszonya volt, nem beszámíthatatlan állapotban vitriolozta le (BDtár VI. 132.); viszont a BDlár VI. 65. sz. a. közölt esetben a C, mérlegelve egyrészt az egyetem elmegyógyászati klinikája orvosainak s a törvényszék orvosainak határozott, egybehangzó s a vádlottnak személyes megfigyelésén nyugvó véleményét, másrészt az igazságügyi orvosi tanácsnak azt a felülvéleményét, hogy nincs támpont az elmebetegség felvételére, megállapította, hogy a vádlott elmezavarban követte el tettét. A C. dönti el, vajon a vádlott a terhére megállapított cselekvőséggel