Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913 / 4. szám - Bűnösség és beszámíthatóság. A korlátozott beszámíthatóság a büntetőjogban. 3. [r.]
BŰNÖSSÉG ÉS BESZÁMITHATÓSÁG. 277 mezői pusztulnának el, vagy gondoljunk a kartellek és trösztök rabló lovagjaira. Altalánosságban tehát büntetendő,, vagyis beszámítható minden a következményeiben ártalmas, különösen pedig a tételes büntetőjog által büntetendőnek nyilvánított cselekmény, tekintet nélkül a tettesre, annak erkölcsi bűnösségére, vagy menthetőségére. Ámde beszámithatónak szűkebb értelemben csak az olyan cselekményt mondjuk, mely a tettesre nemcsak bűnösséget, hanem büntethetőséget is jelent. Más szóval büntetőjogilag csak az oly cselekményt s csak oly tettesnek számítunk be, a kire czélszerü büntetést szabni, a ki ellen a társadalom a büntetés utján hathatósan védekezhetik. Így válik érthetővé, hogy a míg a társadalom hatályosabb védekezést nem ismert, az őrültek és az öntudatlan állapotban vétkezők ellen is alkalmazott büntetést, hogy a csökkent szellemi értéküeket ne is emlitsük. Az orvostudomány azonban kiderítette és a tények erejével bizonyitotta, hogy a miként az elmebeteg és öntudatlan bűntettes a bűncselekményt jómagával tehetetlenül követte el, ugy a büntetéssel a jövőre nézve sem befolyásolhatók oly irányban, hogy hasonló esetekben a bűntől tartózkodjanak. Meggyőződvén ezek büntetésének haszontalanságáról, az ily tettesek beszámithatóságát is módosítani kellett. Ugyanezen az alapon kívánjuk jelenleg a korlátozott beszámítást azokra, a kiknek cselekményei oly fizikumra és idegrendszerre vezethetők vissza, a melyekre a rendes büntetésekkel hatni nem tudunk. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy e csökkent szellemi értékű egyének csoportja rendkívül heterogén elemekből áll. i. Vannak közöttük olyanok, a kik állandó veszélylyel fenyegetik, a társadalmat, mert ugy környezetük, neveltetésük, műveltségi állapotuk, mint testi defektusaik folytán semmi módon meg nem javíthatók s nincsenek eszközeink, a melyek segélyével ezeket a társadalomra nézve tűrhető tagokká képez-