Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - Bűnösség és beszámíthatóság. A korlátozott beszámíthatóság a büntetőjogban. 3. [r.]

2j8 DE VÁGÓ JÁNOS hetnők. Ezekre csak az elimináló büntetés alkalmazható hatály­lyal. Ily esetben tehát szigorúbb elbánásban kell részesítenünk őket, mint a normális bűntetteseket. 2. Van azután egy oly osztály, a mely ugyan szintén veszé­lyes a társadalomra, de a melyet képesek vagyunk meglévő eszközeinkkel (büntetéssel, gyógykezeléssel, javító neveléssel) annyira átalakítani, hogy a társadalom veszélye nélkül ismét visszanyerhetik szabadságukat. 3. Vannak végül oly korlátozottan beszámítható egyének, a kik ha nem is javithatók meg a közönséges eszközökkel, de oly csekély veszedelemmel fenyegetik a közbiztonságot, hogy az amúgy is hatástalan büntetés velük szemben mellőzendő s e helyett inkább megelőző intézkedések, főleg állandó felügye­let utján védekezhetünk ellenük. Nem könnyű feladat ugyan, de legalább megközelítőleg megkíséreljük azoknak az ismérveknek megállapítását, a melyek segélyével a korlátozottan beszámíthatók megkülönböztetendők a beszámithatóktól és a teljesen beszámithatatlanoktól. Nem ad az egyes esetre határozott utasitást Lis;1nek az a meghatáro­zása, hogy azok, a kik sem nem beszámíthatók, sem pedig a STG. 51. §-a szerint teljesen fel nem menthetők, a korláto­zottan beszámíthatók közé tartoznak. Formailag azonban ez a definiczió a legtökéletesebb. Ugyanezt mondhatjuk a magyar Btk. 76. §-a alapján. A törvény ugyanis kimondja, hogy nem számitható be a cselekmény annak, a ki az elkövetéskor ön­tudatlan volt, vagy elmebetegsége miatt nem volt akarata szabad elhatározási képességének birtokában. Azokban az esetekben tehát, a mikor valaki nem volt egészen öntudatlan állapotban, vagy elmebetegsége nem volt oly mérvű, hogy teljesen kizárta volna az akaratképződés normális folyamát, a tettest korláto­zottan beszámithatónak ítéljük. Természetes, hogy az aktuális kérdések elbírálásában a bírónak szüksége lesz az orvosszak­értő véleményére s erre támaszkodva fogja a fenti formalisz­tikus tételt alkalmazni.

Next

/
Thumbnails
Contents