Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - A büntetőtörvénykönyv reviziója

A BÜNTETŐTÖRVÉNYKÖNYV REVÍZIÓJA. A teremben mély csend honolt. Érezni lehetett, hogy mindenki a szigorú ítélet hatása alatt meg van illetődve. Vádlottnak megmagyaráztam az Ítéletet. «Tehát soha életemben nem fogok kiszabadulni.--' kérdezte. «Nem, soha.» Es ebben a szomorú, ünnepélyes pillanatban megszólal a megölt nő férje, hogy ő ezt az Ítéletet nem állja, mert halálért halál jár. Tehát ez a szigorú ítélet, mely magukat a bírákat is megrendítette, nem nyugtatta meg sértettet, mert a bíróság nem alkalmazott halálbüntetést! De irányadó lehet-e a nép jogi felfogása? Irányadó lehet-e különösen akkor, ha ellentétben van az elmélet és gyakorlat kiválóságainak meggyőződésével ? Kétségtelenül van létjogosultsága annak a felfogásnak, mely szerint a nép meggyőződését ebben a kérdésben teljesen figyelmen kivül hagyni nem lehet. De csak azért, mert a nép a halálbüntetést tartja a legsúlyosabbnak, mert attól jobban borzad, mint bármily súlyos szabadságvesztésbüntetéstől. Felmerülhet tehát az aggodalom, hogy a halálbüntetés eltörlése nyomán szaporodni fog a főbenjáró bűnesetek száma. Es ez az aggodalom teljesen alaptalannak nem is mondható. Az elmélet szerint az elrettentés nem czélja a büntetésnek. A gyakorlat azonban mást mutat. Zala vármegye egyik járásában ezelőtt néhány évvel napirenden voltak a késelések. Alig volt büntető főtárgyalási nap, hogy ebből a járásból legalább egy ügy ne került volna tárgyalásra. Az esküdtszéki ülésszakok jelentékeny részét pedig szintén az ottani bűnügyek foglalták le. A törvényszék azután néhány példásan szigorú büntetést szabott ki. És mi volt az eredmény? A ké élések száma egyszerre csökkent. A mint magánúton megtudtam, a szigorú büntetések hírének hallatára, szülők és hitvesek a korcsmába induló fiaiktól, férjeiktől elszedték a bicskát, hogy másban kárt ne tehessenek.