Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 6. szám - Magyar közjog német nyelven. 2. [r.]

4i8 POLNER ÖDÖN méltóságoknak, hogy mit és kit képvisel 1894 óta a szerző által úgynevezett állandó udvari marsai stb. A következő §. a trónörökléssel foglalkozik. Fordításban közli az 1723:1. t.-cz. 1., 3. és 4. §-ait, kivonatos fordításban a II. t.-cz. 1—4. §-ait és teljesnek látszó fordításban az 5 —11. szakaszait. A forditásra csak ezt jegyezzük meg: Az 1723: II. t.-cz. 7. §-ának egyik részét a szerző ugy fordítja, mint annak idején Lustkandl forditotta. Ennek a fordításnak hely­telenségét senki fényesebben meg nem czáfolta, mint Deák Ferencz 186$-ben. Az a része a 7. §-nak ez, a mely a többi országokkal és tartományokkal való együttes birtoklásra vonat­kozik, a hol is ezeket a szavakat: «possidenűf/s regendam et gubernanűfc7m» ugy fordítja, mintha azok egyaránt mind ugyan­arra a tárgyra vonatkoznának, pedig minden latinul értő ember előtt az első pillanatra világos, hogy a «regendam et gubernan­dam» nem vonatkozhatik arra, a mire a «possidendis». Már Deák Ferencz kimutatta, hogy az együttesség csupán a birtok­lásra (possessióra) vonatkozik és nem az országlásra és kormány­zásra (a regnumra és guberniumra). Szerző fordítása szerint az együttes országlás és kormányzás is kimondatott, e szerint tehát létrejött az egységes államhatalom; az, a mit az osztrá­kok állítanak. A szerző az 1723 :1. és II. t.-cz. fordításának közlése után kijelenti, hogy a törvény két egészen különböző részből áll; az I. t.-cz. az öröklési jogot mindenkorra korlátlanul elismeri, a II. t.-cz. pedig három ágra szoritja és azutánra a szabad király­választás jogát fenntartja. A szerző nagy tévedésben van, ha a két törvényczikkben ilyen két ellentétes rendelkezésnek meg­állapítását látja. Habár e két törvényczikk egymással szoros összefüggésben van, mindazonáltal a királyi szék betöltésére vonatkozó rendelkezéseket tulajdonképen csak a II. t.-cz.-nek 5 —11. szakaszai tartalmazzák. Ezekkel szemben az I. t.-cz. nem tartalmaz rendelkezést, hanem a történeti elbeszélését annak, hogy miképen ajánlotta fel az országgyűlés az uralkodónak,

Next

/
Thumbnails
Contents