Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - A pactum reservati dominiinak utólagos kikötése

DE SCHUSTER RUDOLF nem mondható tulconservativnak, a mit épen a pactum reservatí dominii kérdésében a beépített gépekre vonatkozólag beigazolt, az irodalomban megnyilatkozó vélemények hatása alatt álláspontját nem fogja fenntartani és az élet követelményei előtt meg fog hajolni, mire annál is inkább lehet következtetni, mivel ama már 8—10 évvel ezelőtt hozott döntésekből az ember azt a benyomást kapja, hogy a Reichsgericht az utólagos megállapodást csak azért nem fogadta el, mivel a kellő jogi formulát megtalálni nem tudta, vagyis a döntés doktrinár okokra vezethető vissza. Az indokokat ugyanis a Reichsgericht arra alapítja, hogy a vevő már tulajdont szerzett, az utólagos megállapodás pedig a dologi joghatályu szerzést nem teheti semmivé, illetve ily egyszerű utólagos megállapodás által az eladó nem szerezheti vissza a tulajdont, mert az egy abstract constitutum possessorium volna, a mi érvénytelen. Azt hiszszük, hogy e kérdésnek súlypontja a gazdasági vonatkozásában rejlik és abból áll, hogy ez a jogintézmény is, mint más hasonló, a tartozásnak oly dologbani biztosítását czélozza, hogy a biztositékul szolgáló tárgy az adós birtokában maradjon. E kérdésnek épen gazdasági oldalára való tekintettel és miután az az utólagos kikötés sem fennálló törvénybe, sem pedig a jó erkölcsökbe nem ütközik, ne görditsünk doktrinár vagy scholastikus elvekhez való ragaszkodás által nehézségeket az ujabbi alakulatnak fejlődési útjába. Úgyis hiába való munka volna. Hisz más jogintézményeknél is tapasztaltuk, hogy a jogirodalom, de főkép a judikatura és törvényhozó megtagadta az elismerését a jogintézménynek, mely azonban tovább meg tovább terjedve először az irodalomban vivta ki magának a poziczióját, azután a judikatura is megbarátkozott vele, mert nem akarta az élet valóságos követelményeivel mindegyre magát ellentétbe helyezni és azután jött mint «hinkender Bote» a törvényhozó és törvénybe iktatta.