Jogállam, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911 / 1. szám - Külföldi ítéletek az új polgári perrendben
34 MAGYARY GÉZA is. Kétségtelen tehát, hogy semmiféle utalás a belföldi illetékességi rendszerre, még az olyan megszigorított sem, mint a végleges perrendé, nem sokat segit a belföldi alperes helyzetén. Hogy ezt a szigorítást az igazságügyi bizottság sem tekintette elegendőnek, az világosan kitűnik abból, hogy még egy másik szigorítással is megtoldotta, s ez a másik eltérése az uj szövegnek az illetékesség kérdésében a korábbitól. Kimondja ugyanis, hogy nem ismerhető el annak a külföldi bíróságnak ítélete sem, a mely biróság «oly illetékességi ok alapján járt el, a mely az eljáró biróság államának törvénye szerint ennek a polgárával szemben nem alkalmazható*. Az igazságügyi bizottság jelentése szerint ez a rendelkezés annak a bajnak elhárítására volna hivatva, hogy a magyar biróság olyan ítéletet legyen kénytelen hatályosnak elismerni, a mely ugyanolyan illetékességi ok alapján hozatott, a mely megfelel a magyar illetékességi rendszernek, de a mely illetékességi okot az illető külföldi jog saját polgáraival szemben nem alkalmaz. Helyes, igy fejezhető ki másképen a gondolatmenet, hogy az elismerésnek az legyen a mértéke, hogy az Ítéletet a belföldi jog szerint illetékes biróság hozta, de mégis azzal a megszorítással, hogy amaz illetékesség alapján a külföldi biróság saját polgárai ellen is eljárt volna. Ha ezt nem tette volna, hanem ha annak alapján kizárórólag csak külföldiek ellen jár el, akkor nem helyes, hogy az ilyen csupán csak a külföldiek megrövidítésére szánt illetékesség alapján hozott ítéletet a magyar biróság hatályosnak elismerje, ha egyébként az a magyar jog illetékességi rendszerének meg is felel. Az igazságügyi bizottság jelentése ennek az elvi álláspontnak megvilágítására két példát hoz fel. Az egyik, csupán a vagyon fekvése szerinti, a másik a retorzión alapuló illetékesség. Nem volna méltányos, hogy a magyar biróság akár az egyik, akár pedig a másik alapján hozott külföldi Ítéletet érvényesnek elismerjen. Itt mindenekelőtt arra kell utalnom, hogy a szövegben