Jogállam, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911 / 2. szám - Könyvkivonati illetékesség. 2. r.

1*2 TÖRVÉN YELŐK ÉSZ ITÉS. kihallgatással való kiegészítése épp oly kevéssé foghat helyt, mint tanúkihallgatással való kiegészítése, mert a Prtts ji. §-a kifejezetten okirali igazolást kiván. A megrendelés és a tényleges átvétel igazolásán kivül okirati igazolást kiván a Prtts a tekintetben is, hogy a nem személyesen történt megrendelésre a\ eljárt személy meg volt hatalmazva (Prtts Ji. §. ut. bek.). E szabály határainak megvonása szintén nehézségekkel jár. Nem áll a törvényben, hogy az áru átvételére szóló meghatalmazást is igazolni kell; erre tehát a biró az illetékesség megállapításánál ne terjeszkedjék ki. Csak azt kell vizsgálnia, hogy a nem személyesen kötött vételügyletnél a nyilatkozatot tett személy meghatalmazása igazolva van-e. A törvény továbbá ('meghatalmazással)) kötött ügyletekről szól, és nem általában minden oly ügyletről, melynél a vevő nem személyesen járt el. Nem terjed tehát ki a rendelkezés a törvényes képviselő által, a vélelmezett kereskedelmi meghatalmazott által (keresk. törv. 47. §.) kötött vételügyletekre, mert ezek jogkörüket nem meghatalmazás, hanem jogszabály által nyerik. Ugyanez áll a csődtömeggondnokra — daczára az 1881: XVII. t.-cz. 102. §-ából folyó ellenkező látszatnak —, a bíróilag kirendelt ügygondnokra, jogi személyek képviselőire, amennyiben azok szervi mivoltukból folyóan és nem puszta meghatalmazás alapján (mint pl. a keresk. törv. 193. §-a szerint) járnak el. A feleség nem igényel külön meghatalmazást a há\vitel körébe eső ügyletekhez, s igy pl. a mészáros a hus, a fűszeres a liszt megrendelésénél nem szorul a férj meghatalmazására a végből, hogy a rendelés alapján a férjet a saját telepe helyén pörölhesse (v. ö. német polg. tkv. 1557. §., svájezi polg. tkv. 16}. cz., polg. tkv. terv. 98. §.); vajon a nőt ezen tulmenőleg és jelesül a férj akadályoztatása esetén az u. n. rendkívüli képviseleti jog is megillesse-e: ez vitás, és sem jelen jogunkban, sem a polg. tkv. tervezetében igenlőleg nincs eldöntve, miért is a jelzett körön kivül a nő meghatalmazása igazolandó. És pedig — minthogy a meghatalmazás csak akkor az, ha érvényes —: annak az 1886: VII. t.-cz. 23. §-ában jelzett esetekben közjegyzői okiratba kell foglalva lennie, az illetékesség szempontjából tehát ez esetekben csak az oly okirat fogadható el, mely azt is tanúsítja, hogy a meghatalmazás közjegyzői okiratban adatott. Ez áll jelesül akkor, ha felperes a nő részére a férj által adott általános meghatalmazásra (id. t.-cz. 23. §. aj pont) támaszkodik. Magának a közjegyzői okiratnak csatolása nem kívántatik meg; figyelembe jöhet a Prtts 328. §-a is. A férj a mi jogunk szerint de lege egyáltalán nem képviseli nejét, s igy ahhoz, hogy annak nevében megrendelést tegyen, mindig meghatalmazásra szorul, melynek az 1886. VII. t.-cz. 23. §-a eseteiben közjegyzői okiratba kell foglalva lennie. Rá is állnak tehát a fent mondottak. Kiterjed a rendelkezés a czégvezetőre (keresk. törv. 37. §.) és kereskedelmi meghatalmazottra (keresk. törv. 43. §.), a kinek az az •— akár általános, akár különös meghatalmazása okirattal igazolandó. Ez az iga-