Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 1. szám - Az 1909. évi osztrák büntetőjavaslat. 1. r.

KÜLFÖLDI JOGÉLET. 75 meg s követve az ujabb irodalom álláspontját, oly definicziót ad, mely nemcsak a szoros értelemben vett végszükség állapotát öleli fel, hanem kiterjeszkedik a fenyegetés és kényszer hatása alatt elkövetett cselekményekre is (v. ö. Vergl. Darst. Alig. Teil II. köt. 392. 1.). Az 1891. javaslat még különtartotta e két esetet (v. ö. 5^., 59. §§.). A ki egy büntetéssel fenyegetett cselekményt elkövet — úgymond a javaslat •— hogy igy az ő, vagy valamely harmadik személy testét, szabadságát vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és másként el nem hárítható sértést elhárítson, nem büntethető, amennyiben az okozott joghátrány arányban áll a fenyegető joghátránynyal. Hozzáteszi még a javaslat/ hogy abban az esetben, midőn a tettest különös kötelesség terhelte, hogy magát a fenyegető sértésnek kitegye ; a végszükség a büntethetőséget nem zárja ki. A végszükség fogalmi körének ilyetén módon nagyobb területre való kiterjesztése kétségtelenül helyesebb, mint a mai szűkkeblű felfogás; örömmel üdvözölhető továbbá az az álláspont is, mely a veszélyben forgón kívül harmadik személynek is megengedi a mentést, illetve megadja a büntetlenséget. Már a relativitást nem kivánnók meg minden esetben, mert a végszükség állapotában levő többnyire oly zavart, hogy alig ügyelhet a jogtárgyak arányosságára, különösen ott kell attól eltekintenünk, hol személyi javak mentéséről van szó; már a vagyoni javak veszélye esetén megkövetelhető, hogy azok megóvása végett, különösen ha kisebb értékről van szó, ölés, testi sértés ne követtessék el. A 12. §. klasszikus szabatossággal határozza meg a jogos védelem fogalmát: «Ki magát, vagy egy harmadik személyt valamely közvetlenül fenyegető jogtalan támadással szemben megfelelően védelmezi (angemessen verteidigt), a védelem jogát gyakorolja.» Hogy megfelelő volt-e a védelem, az a javaslat szerint egyfelől a támadás veszélyessége, másfelől a fenyegető sértés neme, és illetőleg a támadónak magatartása nyomán állapítandó meg. A relativitás kérdésében való döntés ezzel a bíróság hatáskörébe utaltatik, mi kétségtelenül a leghelyesebb álláspont. A jogos védelem határainak túllépését illetően nézetünk szerint már kifogás alá esik a javaslat rendelkezése, midőn oly esetben minősiti a túllépést büntetlennek, ha az a támadás következtében előállott meggondolatlanság folyománya. A helyes felfogás szerint ugyanis csak az asthenikus indulatok (félelem, ijedtség, megzavarodás) mentenek, a sthenikus indulatok (harag, bosszúérzet, káröröm stb.) már nem vezethetnek büntetlenségre s igy azok kizárandók; ámde a javaslat kifejezése (Unbesonnenheit) e tekintetben kétségben hagy, illetve ellenkező magyarázatot enged. VI. Fejedet. Felbujtás és bünsegély. Az egyetlen 13. §-ból álló fejezetben a javaslat felveszi a bünrészességre vonatkozó mindazokat a szabályokat, melyeknek törvényhozási uton való