Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910 / 1. szám - A czég
A CZÉG. 29 köti az ügyletet, igaz, hogy olyankor, midőn nem a czéget, hanem polgári nevét használja, arra kell következtetnünk, hogy nem üzleti czéljára cselekszik. De nem azért, mert polgári nevét használja, hanem azért, mert czégét nem használja. Ha esőben bottal járok esernyő helyett, megázom; de nem azért, mert botot használtam, hanem azért, mert esernyőt nem használtam. A polgári név csakugyan a személy elnevezése, és a kereskedőnek neve is az ő polgári neve, nem pedig az ő czége. De valami kapcsolat van mégis a mi eredményünk és Í>Z uralkodó felfogás közt, a mely a czéget a kereskedő nevének nézi. Az uralkodó tan t. i. ugy fejezhető ki, hogy a czég az üzlettulajdonosnak, azaz az üzleti vagyon alanyának a megjelölése. Ebben a formában pedig közeledünk egymáshoz. Jogalany és vagyonalany ugyanis szerintem — mint «A jogi személy magyarázata» cz. könyvemben kifejtettem — nem az ember, hanem a czél, melyre a jogrend az illető jogot és vagyont rendeli. Már most az egyes kereskedő esetében a mi jogunk nem ismeri ugyan el az üzleti czél külön vagyonképességét (jogalanyiságát); az egyes kereskedő üzleti vagyona jogilag ugyanannak a czélnak szolgálatában áll, mint bármi egyéb vagyona, vagyis neki jogilag külön üzleti vagyona nincs. De az üzleti czél — mint fentebb láttuk — azért az egyes kereskedő esetében sem közömbös: fontos következmények fűződnek ahhoz, hogy üzleti czéljára végez-e valami jogi cselekvényt, vagy más czélra? A kereskedelmi társaságok esetében pedig az üzleti czél maga vagyonképes is: az üzleti czél javára itt külön vagyon áll fenn, nem független külön vagyon (u. n. jogi személy) ugyan, mint sokan tanítják, hanem függő külön vagyon (alvagyon). Az üzleti vagyon itt első sorban az üzleti czélé és ennyiben a czég, mely az üzlet czélját jelöli, itt csakugyan egyúttal az üzlettulajdonost is jelöli. Az egyes kereskedő esetében a czég nem jelöli ugyan az üzlet jogalanyát; de jelöli itt is az üzleti czélt, a mely ha nem is jogilag, de tényleg ugyanezt a szerepet játsza az