Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 1. szám - A czég

A CZÉG. 27 folytatásával járó jogcselekményt végezhet ugyan a meghatalmazó kereskedő nevében, de ezt a bármely ügyletet is csak annak az üzletnek czéljára («körében») kötheti, a melynek ő' czégvezetője. Hogy melyik üzlet czéljára köttetik pedig az ügylet: ennek kétségtelen kifejezésére szolgál a czég. A mit a czégvezető esetében megpéldáztam, most már általánosítható. A kereskedő maga is, ha czége «alatt» — azaz czégére való hivatkozással, a czégszó felhasználása mellett — köt valamely ügyletet, ezzel kétségtelenné teszi, hogy azt ez üzlet czéljára kötötte. Ha nem használja czégét, bizonytalan lehet akárhányszor, magángazdasága vagy üzlete czéljára, és ha több üzlete van, melyik üzlete czéljára történt a kötés? Pedig e kérdés fontossá válhatik, ha pl. arról van szó, hogy kereskedelmi-e az ügylet, vagy ha az üzlet átruházásakor arról van szó, hogy egy bizonyos ügyletből eredő követelés vagy tartozás az átvevőt illeti-e stb. Mi tehát a czég? Nem a kereskedő neve — hiszen ugyanaz a kereskedő főnöke az lesz egyik, valamint a másik üzletnek. Nem az üzleti eszközök (tevékenység vagyon, helyzetek, az üzleti tevékenység «feltételei és alapjai»), azaz a szokásos meghatározás szerinti «üzlet» neve — hiszen láttuk, hogy minden ügylet, mely a kereskedő egyik üzletének czége alatt köttetik, fogyasztja és gyarapítja a kereskedő összes vagyonát, tehát egyéb üzletei «eszközeit» is. Hanem a czég c^éljelölés: nem a kereskedőt, nem az üzletet, azaz az üzlet: eszközök és erők összességét, hanem az üzlet c^élját jelöli. Czéljelölésnek mondtam a czéget. Helyesen mondja-e ezt a jelölést «névnek» a K. T. 10. §-a? Vagyis: c^élnév-e a czég? Igenis az, és a KT. ;io. §-a helyesen beszél: a kereskedő csakugyan üzletét, bár a saját nevében, de annak c\él\a neve' alatt folytatja és az ü^letc^él nevét használja aláirásául. A czég az üzletczél neve, még pedig tiszta neve, nem egyebe, mint neve. Tiszta névnek mondtam fennebb azt a jelölést, mely csakis individualizáló jel, a nélkül, hogy a megjelölt valamiről egyszersmind valami állitmányt is mondana ki. Ily értelemben — mond-