Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 5. szám - A határozatlan tartamu büntetés. 1. r

MAGYAR JOGÁSZEGYLET. 565 késedelem dolgának a szavatosság dolgával semmi köze. Elvben igaza van abban is, hogy a lehetetlenülés és megtámadás önmagában függetlenek a szavatosság kérdésétől ; de már tovább aligha követhetjük őt, mert ha az adós vétlen lehetetlenülés okából szabadul a kötelem alól, mi értelme volna őt szavatosság czimén mégis benne tartani; s ha az ügylet megtámadás folytán megdől, meg kell dőlnie az abból eredő szavatosságnak is. A két szabálykör konkurrentiája tehát arra a területre szorul, a melyet a teljesítési szabályok (fent 2.) a szavatosság számára fenhagynak: mindenkép érvényes jogügyletből szavatosságot is érvényesíthet felperes, vétkes nemteljesitést is; a vétlen lehetetlenülés bizonyítása alperest mindkettő alól, az exculpatio csak az utóbbi alól fogja feloldani. Ez a világos alapgondolat, mely, igaz, a Tervezetben nem mindig maradt elhomályositatlan. * Lányi Márton-nak «örökjogi vonatkozások a kényszervégrehajtási eljárásban)) czimü felolvasását nagy érdekkel hallgatták végig. A fiatal előadónak sikerült néhány kérdést felvetni, a melyeken a tapasztalatokban megőszült korifeusoknak is volt min elgondolkozni. A megoldás, igaz, nem volt mindig kifogás nélküli. Egyes pontok tekintetében a helyesbítés stante pede meg is történt. Magam csak a foglalás alóli mentességeknek az örökössel szemben való megítéléséhez kívánnék hozzászólni. Ezek a mentességek határozzák meg — negatív oldaláról — a szavatoló vagyont. Ez a meghatározás — helyesen mondja előadó — juris publici, magánmegállapodásokkal meg nem változtatható. Rácziója azonban sokféle, és korántsem egyedül a létminimum biztosítása. Családi ereklyék és képek, az istentiszteletre rendelt tárgyak, a biztonság védelmére vagy a hivatás gyakorlására szolgáló fegyverek •— mindezeknek és sok másnak semmi közük a létminimumhoz. Mindezek a végrehajtást szenvedő egyéb tiszteletre és kíméletre méltó érdekeit szolgálják, melyeket a törvény magasabbrendüeknek itél, mint a hitelezőnek azt az érdekét, hogy éppen ebből a tárgyból kielégítést nyerjen. Egy más közös vonásuk van mindezeknek a mentességeknek : azok a végrehajtást szenvedőnek mint a társadalom tagjának személyes positiójából eredő oltalmi igényé-ben birják alapjukat, s ezért legszemélyesebb természetűek. Miért mondja a törvény, hogy pl. az ereklyék, családi képek stb. foglalványai lefoglalhatok? Mert ezekre már nem terjed ki az a személyes érdek, melyet kímélni óhajt. Nincs a mentességek között egy sem, melyre ez a kritérium nem találna ; talál az magára a létminimumra is, melyet a mai jog szintén biz;osit az egyénnek, mint a társadalom tulajdonképeni alkotóelemének, a kinek vagyoni fenmaradása is nemcsak az ő magánérdeke, hanem nagyon is fontos közérdek. Ebből pedig az következik, hogy igenis minden mentesség annak a személyéből ítélendő meg, a ki ellen a végrehajtás irányul, s hogy tehát az örökhagyó