Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 5. szám - A határozatlan tartamu büntetés. 1. r

MAGYAR JOGÁSZEGYLET. Rég volt az egyletnek ilyen élénken lüktető menete. A krónikás alig képes lépést tartani vele. Az egylet működésének újonnan felkarolt ága, az érdekesebb törvényhozási és irodalmi események rövid bemutatása, várakozáson felüli sikerrel járt. Balogh Jenő ily tárgyú előadásával, mely a sorozatot megkezdte, alább jelentőségéhez mérten külön foglalkozunk ; S^ladits Károly az osztrák polgári törvénykönyv novellajavaslatát ismertette a nála megszokott luczidus, tisztult felfogással és élvezetes előadással ; majd Sömjén László, fiataljaink egyik legkomolyabb törekvésű tagja, adott áttekintést a német Bodenreformerek ujabb eszméi és szereplői fölött, s ugyanakkor ismerkedtünk meg Fertsek Gyula előadásában Nagy Ferenc^ váltójogi kézikönyvének most megjelent hatodik kiadásával és különösen annak az utolsó évek váltójogi judikaturájához való viszonyával — egyike a legtanulságosabb ilynemű előadásoknak, melyet azonban a tárgysorozat tulha'mozottsága okából, fájdalom, nem élvezhettünk végig. Egyelőre még némi nehézséget okoz a tárgysorozat kellő egyensúlyozása : majd tulrövidre szabják, majd túlterhelik. Ebben is azonban a hiba nagyrészt a mi fegyelmezetlen temperamentumunk rovására esik : a mi szónokaink nem birják el a klotürt, s a mi közönségünk nem mindig birja el — őket. A tulajdonképeni előadások egyik legtartalmasabbja kétségkívül Kovács Marc\el-í volt, a ki a polgári perrendtartás javaslatának egyes részletkérdéseivel foglalkozott. Szinte túlságosan tartalmas : azt a sok kiválóan fontos észrevételt, azt a sok gyakorlatilag jelentős módosítást, azt a sok súlyos tudományos érvet alig tudtuk hamarjában megemészteni. Az előadó előszeretettel ápolja azokat a kérdéseket, a melyek a magán- és perjog mesgyéjén állanak s a melyek éppen ebből a kétéltüségükből fakadó komplikált voltuknál fogva az elhanyagoltak közé tartoznak. A németeknél Hellwig ennek az iránynak a mestere ; magunk emberét igazán nem tudnék megnevezni. Ilyen kérdés mindjárt a nominatio auctoris kérdése ; ilyen a megítélt tartásdíj felemelése, ilyen a rosszhiszeműen védekező és pernyertes alperes költségben marasztalása stb. Az utóbbi kérdésben valóban érdekesen vagyunk. A régi perrendtartás a perköltség tekintetében a bírónak teljesen szabad kezet ad. Még a pert vesztő alperest is csak «rendszerint* kell a költségben marasztalni (prtts. 251. §.). Ezen az alapon aztán ki is fejlődhetett pl. az a gyakorlat, hogy a perköltséget megszüntetik, ha a fel-