Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 1. szám - Forrástani jegyzeteimből

FORRÁSTANI JEGYZETEIMBŐL. Irta: WLASSICS GYULA. I. A modern büntető törvénykönyv a tökéletesség fictiójából •indul ki, midőn homlokára illeszti, hogy büntetendő cselekményt vagy büntetést «nem irott jog» nem alkothat. Tehát sem a szokásjog, sem az analógia. Pedig a jogtörténelem tanitja, hogy szokásjog előbb volt, mint «irott jog», és hogy hiába minden erőlködés — ott is képződik szokásjog, — hol a törvény eltiltja. A szokásjog kötelező erejének elismerése az emberi természetből származik — és örökké élni fog. Köztudomású, hogy a magyar forrástani rendszer kötelezőnek ismeri el a szokásjogot (Hk. Előb. 10—12 Czim, i4Q2:X., 1715:111., 1869: IV. 19. §. stb.). Nálunk különösen a szokásjog törvénypótló erejének van nagy jelentősége, hisz az ujabb magyar magánjog szokásjog. «Hazánkban sok törvényes igazságot csak a szokás, a megegyező közvélemény éltet» — mondja Frank. Mindezek a magánjogi szólamok megtörnek a büntetőtörvény homlokára illesztett parancsoló jogtételen és annak keretében. Sőt egyenesen a törvényt sérti az, a ki büntetendő cselekményül állapit meg ma oly cselekményt, vagy oly büntetést, a melyet az irott jog nem határoz meg. A modern büntetőjogi forrástani alapelv tehát rendületlenül hirdeti, hogy a büntetendő cselekmény és büntetés kötelező jogforrása csak az irott jog. De nézzük a kérdést, annak a tételnek a világánál, hogy az irott jog ellenében nem keletkezhetik-e szokásjog? Ugyan ki alkotja az irott jogot? Emberek. Tehát olyanok, a kik czéltalan, JogillPm. IX. évf. 1. f. !