Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 8. szám - Szabad jog és szabad jogtudomány

KÜLFÖLDI JOGÉLET. megczáfolására érvényesített argumentumokat, tényleg még mindig követik az elvileg elejtett felfogást. Joggal állíthatjuk tehát, hogy a törvény hézagainak constructiv kitöltése javában érvényesül Németországban. Ismét érthető tehát, ha az ((uralkodó elméletem) reformálni akarnak, hiszen nyilvánvaló ellenmondás az, ha a törvény rendelkezését olyasmire alkalmazzuk, a mire az nem s\ólt. III. Az uralkodó rendszernek tehát félreismerhetetlen hibái vannak. Kérdés azonban, hogy ezek a hibák szükségképeni következményei-e annak a felfogásnak, a mely ma a törvényhez kötöttség tekintetében uralkodik ? i. így mindenekelőtt azonos-e a törvénytisztelet a szóértelmezéssel? Kénytelenek vagyunk-e a törvénytisztelet álláspontjáról letérni és a «biró emanczipálását» elfogadni ahhoz, hogy a «Buchstabenjurisprudenz» káros és tudománytalan következményeitől szabaduljunk? A szabad jog buzgó követői nagyon szeretik a dolgot ugy feltüntetni, mintha ez tényleg szükséges volna. A «Buchstabenjurisprudenz». mint a ma uralkodó irány következménye és az «Interessenjurisprudenz», mint a «szabad jogi» álláspont felfogása szerepel ezeknél az Íróknál. Holott nem nehéz belátnunk, hogy az «Interessenjurisprudenz»-ben legfeljebb a kifejezés uj, a lényeg semmi egyéb, mint a helyesen értelmezett jogi hermeneutika hagyományos eredménye. A jogtudomány régi, classikus képviselői mindig hangoztatták, hogy a törvénynek a c^élja, nevezzük azt régimódiasan aratio legis»-nek, vagy modernebbül «értékitéletnek» (Werturteil, Normenwert), a melynek az összesség érdekével és a gazdasági viszonyokkal szükségképen meg kell egyeznie, szóértelmezés utján, vagyis a nélkül, hogy a forgalom követelményeivel és a jogviszonyok természetével tisztában legyünk, egyáltalán meg sem ismerhető. Hiszen maga a törvényhozó is ((mérlegeli)) az «érdekeket* és ezek alapján hozza meg a maga szabályait. Természetes tehát, hogy a helyes törvényértelmezés, a valódi törvénytisztelet csakis ez «érdekek» megismerésével érvényesülhet. Ebben az értelemben tanította már Celsus : scire leges non hoc est verba earum tenere, sed vim ac potestatem. A napjainkban a német szabad jogiirók részéről oly sokat emlegetett «Interessenjurisprudenz» tehát, mint állítottuk, épen a törvénytisztelet ma uralkodó álláspontjával függ szorosan össze. A nagy vitában ezt a szempontot kevéssé látjuk hangoztatva. Ha érintik is egyesek (v. ö. pl. Heck, Interessenjurisprudenz und Gesetzestreue, Deutsche Juristen-Zeitung X. 1140—1141. o.; Müller-Er^bach, Rechtsfindung auf realer Grundlage, ugyanott XI. 1235. s k. o.); a levonandó következményeket mégsem hangsúlyozzák kellően. Annál kevésbbé történt meg a vita rendén ezeknek az eszméknek systematikus kifejtése, a mi pedig biztos kiindulási pontul szolgálhatná a nagy controversia megítélésénél. Mindazonáltal megállapíthatjuk, hogy a törvényhez kötöttség álláspontjának méltó, a hivatás magaslatán álló képviselői a szóértelmezéssel járó