Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 1. szám - A jogi személy magyarázatához

A JOGI SZEMÉLY MAGYARÁZATÁHOZ. 4' más az egyes ember tulajdonjoga vagy követelési joga, mint az alapítványé vagy a testületé ? Ugyanazok a szabályok állanak az egyik, mint a másik esetben; ugyanaz a jog, mely eddig egy egyes emberé volt, successio utján átmehet egy jogi személyre és megfordítva, a mi nem volna lehető, ha a jog tartalma a két esetben más-más volna. Ha a czélvagyon csak ily áron volt fentartható, sorsa meg volt pecsételve. Pedig ez eredményre Brinz csak a subjectiv jognak mint «akaratszabadság»-nak az utján jutott. Ha Brinz az akaratszabadság helyébe a Ihering érdekvédelmét substituálta volna: ezzel a definitióval beérte volna ugy a fizikai, mint a jogi személyek esetében és a czél­vagyon megmentése kedveért nem kellett volna feláldoznia a jogok egységét. Az akarat-dogma békója következetlenségre is kényszeri­tette Brinzet. Joggal vetették az ő czélvagyon-teoriája ellen, hogy hiszen nemcsak a czélvagyon, hanem az emberi vagyon is bizonyos czél szolgálatában áll. Ha mégis — azt mondták — az emberi vagyon esetében nem a czél, hanem az ember a jogalany, miért ismernők el alanynak a czélt a czélvagyon esetében ? A felelet, a mit Brinz adott: hogy az embervagyon esetében a vagyon bizonyos czélra szánása daczára «pertinet ad aliquemn, a czélvagyon esetében pedig «pertinet ad aliquid»: szójátéknál más­nak nem volt mondható. Ha Brinz az alanyi jognak Ihering-féle definitióján indulva, a személyvagyon esetében is az érdekvédel­met ismerte volna el a jogok tartalmául: a személyvagyon ese­tében is rájött volna, hogy nem az ember, hanem az emberi érdek (vagyis valamely emberi c^él) az, a melynek szolgálatában e jogok és vagyonok állanak. Hogy Brinz ezt a jogi személy esetében felismerte, a fizikai személy esetében pedig megtagadta és az akaratszabadság axiómájához ragaszkodott: következetlen­ség volt, mely útját állta az ő elmélete elismerésének a jogi személyek terén is. További hiánya a Brinz tanának, hogy csak a czéhagyont ismerte fel, nem általában a czéljogot. Brinz a jogi személy

Next

/
Thumbnails
Contents