Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 1. szám - A jogi személy magyarázatához

A JOGI SZEMÉLY MAGYARÁZATÁHOZ. 39 mély vagyona fennáll; jogalany neki a testület esetében a tagok, az alapítvány esetében a vagyon gyámoltjai («destinatariusai»): a kórház betegei, a szegényház szegényei stb. Ez ellen azon­ban erős aggályok merültek fel. Felhozták először is azt, a mit a fent idézett helyen már Savigny is felhozott az ellen a felfogás ellen, a mely az alapítványi kórház betegeit nézi az alapítványi vagyon urainak. Az alapítvány destinatariusai — vetették helyesen — az alapítványi gondozás tárgyai, de nem urai; a kórház vagyonának egy krajczárja sem szerepel acti­vumképen a beteg vagyonában és bármi nagy vagyona legyen is az alapítványnak, a gyámolt betegek, szegények stb. nem tőkepénzesek. És ezenfelül: vannak jogok és vagyonok, melyek bizonyos czélra szolgálnak a nélkül, hogy bármi embert is lehetne találni, a kinek érdekét e jog vagy vagyon szolgálná, pl.: egy alapítvány, mely az északi sarok felfedezésére vagy a léghajó feltalálására van szánva; ki itt az «érdekelt ember», kit jogalanynak lehetne elismerni ? III. Pedig az a lépés, a melytől Ihering még visszahökkent, az ő könyve megjelenése idejében már részben meg volt téve. 1857-ben jelent meg Brinz nagy Pandekta-müvének első kötete. E könyv előszavában már röviden megjelölte e messzelátó szel­lem azt a gondolatot, melyet egy évtizeddel későbben (1868) megjelent második kötetében (979—1150. 1.) bőven kifejtett: a czélvagyonok és czéljogok fogalmát. A jogi személy vagyoná­nak — úgymond Brinz — nem emberek az alanyai; az alapít­ványi kórház betegei, a szegényház szegényei stb. az alapitványi vagyonnak nem alanyai, hanem a czél (a gondozás) tárgyai; maga a c\él a melynek szolgálatában e jogok és vagyonok állanak: a jogrend közvetlenül a czéllal magával köti őket össze. És e tekintetben — folytatja — nincs különbség az universitas personarum és bonorum esete között: mindkét esetben nem emberek — mint Ihering akarja — nem is más «testi substra­tumok» — mint mások akarják — a jogalanyok: hanem maga a czél az, a melyre a vagyon rendelve van, és a czél azonossága

Next

/
Thumbnails
Contents