Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 5. szám - A norvég és svéd államkapcsolat revisiói. 2. [r.]

5Ó2 SZÁSZ ZSOMBOR akart e dolgoknak fontosságot tulajdonítani. «Ne érezzük magunkat gyöngéknek)), ez volt az argumentum s a sérelmek orvoslása elmaradt. A következő években két szerencsétlen külügyi transactió miatt érte súlyos veszteség Norvégiát. Egyik a dán elszámolás volt. Tudniillik 1814-ben fölbomolván a dán-norvég unió, a dán kormány a svéd királylyal kötött kiéli tractatum alapján a régi terhek fölosztását, hat millió tallért követelt, jóllehet Norvégia elvesztette Islandot, Grönlandot, a Faröert és az összes hadihajókat. A király, sok diplomatizálás után, a törvényhozás fölhatalmazása és beleegyezése nélkül (holott ez a Grl. 75. és 93. §-aiba ütközik) egyezséget kötött Dániával s Norvégiát három millió tallér kifizetéséré kötelezte. A másik az u. n. bodöi eset volt, a hol a norvég hatóság néhány angol csempész áruit elkoboztatta s a hajósokat erőszakoskodásuk miatt pár napra elzáratta. A kereskedők, a félrevezetett angol kormány utján, kártérítést követeltek s a svéd diplomáczia a norvég kormánynyal kifizettetett 2 $00 font kártérítést, 120 ezer korona eljárási költséget s a csempészek négy évi vámmentességet kaptak Norvégiától. A storting csak hosszú vonakodás után fogadta el a svéd külügyminiszter által a nemzetre rótt eme terheket. A király még katonasággal is megfenyegette a norvég törvényhozást: a dán elszámolás tárgyalása alkalmával katonaságot concentrált Krisztiania körül, jóllehet ez is az alkotmányba ütközik. Most már látták, hogy ha az államnak önálló, saját külügyi képviselete volna, más fogalmak járnák Norvégiáról. De már késő volt! Kifizette a súlyos terheket s föliratában csak arra kérte a királyt, hogy a Norvégiát illető külügyekben hallgassa meg a norvég minisztereket is. Később, 183$-ben a király el is rendelte, hogy valahányszor miniszteriális államtanácsban kizárólag norvég ügyek tárgyaltatnak, vegyen részt a norvég államminiszter, vagy az államtanács egy tagja is a tanácsban.