Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 5. szám - A kezdő bünös kimélése mint törvényhozási problema. 1. [r.]

A KEZDŐ BŰNÖS KÍMÉLÉSE. 355 megmételyező hatású : a visszaesés melegágya, — mert ez is benne van a padumban.1 A ki tehát azt tanítja, hogy a «feltételes elitélés» a cselekmény individualisatiójának továbbfejlesztése oly értelemben, hogy «aj büntetési nem, a mely a régi büntetési nemeket, a szabadságvesztés-büntetést és a pénzbüntetést bizonyos területről alulról feljelé szoritjart,2 és kapcsolatban a minimumok eltörlésével a büntetés feltételes elengedésének lehetőségét a legsúlyosabb bűncselekményekre is kiterjeszti,3 a ki ily tant hirdet, az félreismeri sie zu hart, sondern weil sie nutzlos und schádlich ist». Liszt, Kriminalpolitische Aufgaben, Zeitschrift IX. 777. 1A ki pedig helyesli a cselekménynek adaequat büntetés elméletét, sőt maga is oidealismussal eltelvén küzd a ((bűncselekmények individualisatiójáért és ennek egyik leghatályosabb eszközéért: a feltételes elítélésért* (dr. Balog Arnold a Jogt. Közi. f. é. 12. számában) és egyúttal hadat izen a megtorlás elvén felépült büntetési rendszerünknek («Ámde kérdjük, minő visszatartó ereje volt eddig az egész büntetési rendszernek? Minő visszatartó ereje volt a halálbüntetésnek abban az időben, mig poena ordinaria volt* És va)on hány szükségben szenvedett embert tartott vissza korunkban a tulszigoru hat havi börtön a lopástól? Hány impetusban, sőt prasmeditacióban cselekvő ejtette ki kezéből a kést az emberölésre kiszabott szigorú büntetések gondolata folytán ?» U. o.) — az saját álláspontja ellen küzd. Mintha megtorolni annyit jelentene, mint szigorúan megtorolni és nem annyit, mint a bűnösség fokainak megfelelő — esetleg legenyhébb — büntetést kiszabni. Vagy igaza van Reichardnak abban, hogy a f. e. is büntetés, és akkor miért haszontalan a megtorlás elve, vagy pedig nincs igaza, s akkor hogyan lehet érvelését helyeselni. A cselekmény birói individualisatiója és a megtorlás elve egymást kölcsönösen feltételező, a cselekmény individualisatiója és a büntetésnek a bűnösség fokához való alkalmazása pedig azonos fogalmak. Ez elemi igazság fel nem ismerése folytonos ellenmondásokba sorolja a «Jogt. Közl.» szerkesztőjét. A 6. számban a «különfélék» rovatában az intézmény ellenzői közé számítja azokat, «a kik a tettnek sajátos körülményeivel mit sem törődve, a cselekmény jogi construálását tekintik a büntetőjog legfőbb feladatának, és a büntetésnek a bűnösség fokához mért merev alkalmazását az igazságosság legmagasabb ideáljának*. És kik az intézmény pártolói ? «Azok, kik a modern felfogástól áthatva, a lüktető életet és annak végtelen változatait veszik a megítélés alapjául, a kik a büntetés hatályosságát egybe akarják kapcsolni az egyén legnemesebb javainak lehető kímélésével, a kik a cselekménynek minden iránybani individualiazálását az új irányok legfőbb leszürődött eredményének tekintik)). Minthogy pedig a bűnösség fogalmában a cselekménynek összes tárgyi és alanyi vonatkozásai igen jól elférnek, és ennélfogva «a büntetésnek a bűnösség fokához mért merev alkalmazásán ugyanazt jelenti, mint «a cselekménynek minden iránybani individualizálásan — ugy látszik — pártoló és ellenfél ugyanazt akarják. 2 Magyar Jogászegyleti értekezések XXIII. köt. 5. füz. 11. 1. «Az erkölcsi büntetések bevonulását idővel még a legsúlyosabb bűncselekmények rétege is megérzi)). 3 Reichard hosszabb időn át irodalmilag működött a minimumok eltörlése érdekében. Fentebb hivatkozott törvénytervezete szerint halállal vagy életfogytig tartó fegyházzal büntetendő cselekményeknél sincs korlátozva a biró bármily csekély bün-