Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 5. szám - A kezdő bünös kimélése mint törvényhozási problema. 1. [r.]

A KEZDŐ BŰNÖS KÍMÉLÉSE. látók azok, kik a büntető jogszolgáltatás egyöntetűségét féltik a jövőtől. Szemben azokkal, kiknek felfogása szerint a törvényhozásnak nem szabad alkalmat szolgáltatnia az osztálybiráskodás gyakorlására és annak a látszatnak felkeltésére, hogy a bíróságok bizonyos kedvezmények osztogatásában különös tekintettel vannak a felsőbb társadalmi rétegekre; szemben ezekkel — a jogászegyleti bizottságban lefolyt viták alkalmával az uj intézmény pártolói sürün és nyomatékosan hangoztatták bizalmukat a bírói kar rés^rehajlallanságába és elfogulatlanságába* Dr. Reichard Zsigmond bizik a magyar biró jó szivében és dr. Magyar István számol ugyan az osztályjusticia közeli lehetőségével, de annak a veszélynek elhárítására, hogy a kedvezmény osztogatásában a kiváltságos osztályok előnyben fognak részesülni az alsóbb néposztályokkal szemben, elegendőnek tartja bizalmát a magyar birói kar helyes sociális érzékébe és kipróbált részrehajlatlanságába.** E sürü bizalmi nyilatkozatok mindenesetre symptomatikus mely tényleg csakis a vádlott javára érvényesülhet. «Epen csak akkor félnek a bírónak adott nagyobb szabadságtól, mikor a% a vádlott javára s^olgálh* 1907. évi 6. sz.Külföldön épen az a tudományos irány pártolja az intézményt, mely a biró enyhitési jogát korlátozni akarja. A Btk. 92. §-a mindegyik vádlott javára szolgál, kinek cselekménye a bűnösség csekély fokát tünteti fel. A büntetés elhalasztása, illetőleg elengedése független a cselekmény jogi és erkölcsi minőségétől — három, illetőleg egy havi fogház igen magas büntetési tétel vétségért elitélt büntetlen előéletűnél — hanem összefügg a vádlott helyzetével, viszonyaival, nem utolsó sorban a biró egyéniségével, oly tényezőkkel, melyek előnyére vagy hátrányára lehetnek bizonyos vádlottaknak, de sem bűnül sem érdemül nem számithatók fel nekik. E helyütt, hol a jogegyenlőség veszélyeztetésére figyelmeztetünk, nem a kezdő bűnöstől sajnáljuk a kedvezményt, hanem azt a kezdő bűnöst sajnáljuk, ki abban nem részesük. Ebből nem következik, hogy egyúttal a társadalom érdekeibe is nem ütközik az ujitás. Tényleg félünk attól, hogy a büntetlenség reménye sokakat fog a bűn útjára csábifani és azok csekély részének («különös méltánylást érdemlő esetekben») jut majd a kedvezmény. Azért, hogy kevesen nyerhessenek, soknak kell elvesztenie pénzét a sorsjátéknál. Azt mondják ugyan, hogy a büntetéstől való félelemnek vajmi csekély a visszatartó ereje (dr. Magyar István: «Nem vagyok és nem is voltam sohasem hive az elrettentésnek és a félelemnek)) — Magyar Jogászegylet)' értekezések XXXIV. köt. 4. füzet 9. 1.), de ezt az érvet mindenkinek szabad hangoztatni, csak a Damokles-kard lovagjainak nem, a kik a kiszabott büntetés végrehajtásától való félelemben látják az intézmény nevelő hatását. * Hogy e bizalomnak ki kell terjednie a közigazgatási tisztviselőkre is, kik kihágási ügyekben bíráskodnak — arról szó nem esett. ** U. o. XXXIV. köt. 4. füzet 7. 1.