Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 4. szám - Ügyészség és politika [2.r]

264 VARGHA FERENCZ sek megakadályozásának biztosítékai nem a perjogba, hanem közjogi törvénybe valók.* Gneist többször idézett tanulmányában behatóan foglalkozik azokkal a korrektivumokkal, melyek a kormányhatalom meg nem engedett túlkapásainak s visszaéléseinek ellensúlyozására alkalmasak. Három rendszert tárgyal behatóan; egyik a felsőbiróságoknak párhuzamos vádjoga; másik az ügyészségeknek a bíróságokéival azonos függetlensége; harmadik a kutató rendszer behozatala, a közvádló vádemelése után. (24—37. 1.) Egyiket sem tartja czélravezetőnek s csupán a népvádjogban vél feltalálhatónak biztosítékot a kormányhatalom alatt álló ügyészséggel szemben. Gneist állásfoglalásán épen nem csodálkozom, mert egész tanulmányán végig vonul az a szertelen nagy hatás, melyet reá Napóleon alkotásai tettek. A ministére public szervezetét csaknem tökéletesnek tartja; s azt állítja Napóleonról, hogy a bíróság tekintélyének s erkölcsi súlyának fentartására különös gondja volt. Épen azért alkotta meg azt a rendszert, mely szerint az ügyész vádemelés után a vádat el nem ejtheti. íme — így szól — a miniszter utasíthatja ugyan az ügyészt, de vádemelés után ez az utasítás hatálytalan lesz. Mintha bizony a kormány, ha kegyeket akar osztogatni megengedné a vádemelést s nem csirájában igyekeznék a bünpert megfojtani! De alaptévedése Gneistnek s a többi irónak, kik a gouvernementalis vádszervezetet helyesnek tartják s a pót- és a népvádjogban keresnek biztosítékot a kormány mindenhatósága ellen, abban van, hogy a kérdést egyoldalulag vizsgálják; s csak azt a részét világítják meg, a hol kisebb a veszély; s így a másik rész, a hol az erőszak s szabadságjogok eltiprása megtörténhetik, mély árnyékban marad. A vádhatalom ugyanis kettőt foglal magában: a nyomozás * Kaserer: S. P. O. II. 24. lap.