Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 3. szám - A jogi személy magyarázata [könyvismertetés]

IRODALOM. meg én, szemléltetéséül annak, mily közel lehet járni az igazsághoz a nélkül, hogy az ember felismerné. Bekker, a kinek tamáskodó temperamentuma sehogy sem tudott megnyugodni e kérdésben, s a ki ezért maga is minduntalan változtatja álláspontját,1 a «Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaftfl 2. kötetében (1880) kételyeit «Allerlei von den dinglichen Rechten» czim alatt egyszer alaposan összefoglalja. Hatodik fejezete (27. s k. II.) felállítja — szerzőnkkel egyezően — a jogilletőség és joggyakorlás közti különböztetés szükségességét, s ezt egy sor példán illusztrálja. A következtetést belőle azonban nem vonja le. Mint mondja: szándékosan. De fejtegetéséből látszik, hogy a jogi személyre nem is gondol. Hallgatási szándéka tehát erre nem irányulhat. Közelebb férkőzik a Schwar\féle felfogáshoz egy másik jogi iró, a kinél bajos eldönteni, mit csodáljunk rajta jobban: mélyreható és finom érzékét a jog gazdasági érintkező pontjaival szemben, vagy hihetetlenül oroszos hyperidealismusát, melylyel a jogot a szeretet jelszavával igyekszik megreformálni. Petra\ycki — mert róla van szó — nyomatékosan emeli ki,2 hogy a személy a vagyonjogban nem más, mint a javak egy lerakodó állomása, melyet valamely névvel kell jelölni, s ezért annak nevével jelöljük, a kinek fogyasztása czéljára vagy egyéb czéljaira azok rendelve vannak. Kiemeli, hogy ez a fogyasztó csak az esetek többségében és a mai tételes magánjogi rendben egyúttal a javak kezelője is. s hogy ezért azokat, a kik e tisztre nem alkalmasak, a jog attól meg is fosztja. Nagyszámú lerakodó-állomás van azonban az egyes személyeken kivül is : a jogi személyek. Ez az iró is azonban más^ sal van elfoglalva, mintsem hogy gondolatát bővebben értékesíthetné. Az eszme fel volt vetve, de kiáltó szó maradt a pusztában. Végül a harmadik, a kit meg kívánok említeni, Hellmg, a kinek .-a különvagyonok tana részletesebb kifejtését köszönhetjük.3 Azonban ö sem megy tul az uralkodó személyiségi elméleten; s noha felállítja az «önálló különvagyonok» kathegoriáját, melyek az anyagi és alaki jogban a személyektől független léttel birnak, mégis fentartja a régi különböztevtést, hangsúlyozván, hogy e különvagyonok személyek vagyonai, tehát maguk nem lehetnek jogi személyek (<-gehört einer Person, isi demnach keine juristische Person»). Schwar{ tanításának igazi jelentősége messze túlhaladja annak a specziálkérdésnek a horderejét, a melynek megoldását első sorban nyújtja. A jogi személyhez fűződő jogtételek az ő látószögéből szemlélve világosabban, élesebben, egyöntetűbben domborodnak ki, de meg nem változnak ; e kontroversiákat a helyesen sejtő élet jórészt már az ő tanával azo1 V. ö. Schwari most ismertetés alatt álló müvét, 112., 116. s k. II. 2 Die Lchre vom Einkommen, II. köt., Berlin, 1895. 462. lap. 3 V. ö. különösen Hellwig: Anspruch u. Klagrecht, Jena 1900., 220 s k. 11.: Lehrbuch des Deulschen Zivilprozessrechts, Leipzig 190;, 20$ s k. li.